Solaria: A honlapotokon azt írod, hogy 'A vörös Mars' "elsöprő sikert" aratott, s az egyik fórumon kiderül, hogy ez azt jelenti, hogy elkapkodták a megjelent példányokat, és lehet, hogy akár egy utánnyomást is megérne. Publikus az, hogy minek tudható be ez a siker? Megfelelő időzítés, aktuális téma, az igazán minőségi könyvek akkor is jól fogynak, ha nem éppen olcsók, vagy esetleg egy kedvező tendencia indult el, ami a sci-fi egészét érinti?

Németh Attila: Előre borzasztó nehéz megmondani, mi lesz sikeres és mi nem, utólag azonban már mindenre jó indokokat lehet találni. Sosem titkoltam, hogy a Möbius-sorozatot én állítom össze saját ízlésem alapján. A Vörös Mars esetében nyilván arról van szó, hogy ez szerencsésen találkozott a szélesebb tömegek ízlésével. A téma egyébként valóban időszerű, hiszen már évek óta az űrkutatás egyre nagyobb hányadát teszi ki a Mars-kutatás témaköre, és, ha minden jól megy, erre a folyamatra egy-két évtizeden belül fölteszi a koronát, hogy ember lép a vörös bolygó felszínére. Ez természetesen mind az olvasók, mind a szerzők fantáziáját megmozgatja.

A kérdés többi részét illetően nem túl jók a híreim. A minőségi könyvek (és itt most kimondottan a sci-firől beszélek) továbbra sem fogynak jobban a ponyvánál, legalábbis rövid távon. A hosszú táv kivárásához pedig vagy megfelelő mennyiségű tőke, vagy pedig nem mindennapos elszántság kell.

Solaria: :A könyv sikere mindenképpen azt mutatja, hogy van "fizetőképes kereslet" komoly témájú, színvonalas sci-fi-re. Ezzel szemben egyfajta közhely az Magyarországon, hogy ahhoz, hogy egy író eladható regényt írjon, ahhoz külföldi (angolszász) álnéven könnyedebb műfajba tartozó művet kell alkotnia. Nem ellentmondás ez? Vagy egyfajta "kettős erkölcs" érvényesül, külföldről jöhet a minőségi, magyartól meg nem? Ez természetesen közvetlenül nem érinti a Möbiust, de úgy általában mi a véleményed a jelenségről?

Németh Attila: Fizetőképes kereslet valóban van, de tévedés ne essék, a létszáma igen csekély (jóval tízezer fő alatt van azok száma, akik rendszeresen vesznek sci-fi könyveket). És ők is nagyon megnézik, mire adnak ki pénzt. Tény, hogy a sci-fi angolszász műfajként vonult be a köztudatba, így (ebben talán némi sznobizmus is van) az olvasók többsége az angol-amerikai nevű szerzőket hitelesebbnek tartja. A ma megjelenő magyar sci-fiket elnézve ez a vélemény nem is teljesen indokolatlan. A megjelenő hazai szerzők nagy része - számomra érthetetlen módon - akkor is talál kiadót művének, ha ezt az adott mű minősége a legkevésbé sem indokolja. Legvégső esetben pedig kiadja maga. Az egyszeri vásárló meg a fejét fogja az efféle sületlenségek olvastán. De addigra már kiadta a pénzt a többnyire álneves szerző ál-művére.

Én kezdettől fogva elköteleztem magam a minőségi magyar sci-fi támogatása mellett, és azóta minden nálam megjelenő hazai szerzőt igyekszem lebeszélni az álnév használatáról. Úgy vélem ugyanis, hogy ha megjelenésre méltónak ítélek egy kéziratot, a szerzőtől a legkevesebb, amit elvárhatok, hogy vállalja azt a saját neve alatt. Ne szégyelljük a jó magyar sci-fit magyarként eladni, ha már egyszer nincs belőle sok!

 Solar            ia: Számodra mi "a minőségi" sci-fi?

Németh Attila: A minőségi sci-fire szerintem ugyanazok a követelmények vonatkoznak, mint bármilyen más irányzatra, vagyis jól legyen megírva, érdekes szereplőket, cselekményt vonultasson föl, s nem utolsó sorban gondolatokat közvetítsen az olvasó felé. Ezekkel a gondolatokkal persze lehet vitatkozni, de nélkülük az olvasás csak fölösleges szemfárasztás lenne.

Solaria: Szintén a honlapról való a következő idézet: „Megjelenés előtt áll egy friss antológiánk is, a ’ Fényévek 3’. Ez annyiban szakít az eddigi "fényéves" hagyományokkal, hogy nem csak külföldi elbeszéléseket tartalmaz, hanem nagy sikerű novellapályázatunk legjobbnak ítélt írásait is.” Ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésem: A „nagy siker” az érdeklődésre, a beérkezett novellák minőségére, esetleg mindkettőre utal?

Németh Attila: A novellapályázat minden értelemben sikerrel zárult, hiszen meglepően nagy mennyiségű írás érkezett be, és ezek közül számos több- kevesebb változtatással vagy esetleg anélkül is közlésre érdemesnek bizonyult. Ezt rendkívül bíztatónak találom, azt jelzi ugyanis, hogy a sci-finek van életképes utánpótlása. Egyvalamire lenne szüksége az új nemzedéknek mindenek előtt: publikációs lehetőségre.

Solaria: Úgy emlékszem, hogy a pályázati kiírásban mintha lett volna egy olyan célzás is, hogy a pályázat célja az időközben "felnőtt" generáció feltérképezése (is). A beérkezett - tehát nem csak a nyertes - novellák alapján milyen kép alakult ki az "újakról"? Mennyire folytatják a hagyományok, esetleg előkerültek-e új dolgok?

Németh Attila: Mivel a sci-fi történetét szűkebb értelemben véve is bő egy évszázada írják, amolyan "falrengető" újdonságokra elvétve lehet csak számítani, ennyire döbbenetes erejű művel én olvasói életem során is csupán néhányszor találkoztam. Elvárásaim tehát egy hazai új nemzedékkel kapcsolatban inkább arra korlátozódtak, amit korábban már elmondtam.

Okulásul egy negatívumot szeretnék kiemelni, amivel sok általam olvasott kéziratban találkoztam. Mai világunkat az írott helyett immár a vizuális médiumok uralják, és a reménybeli szerzők gyakran egy filmélmény hatására ragadnak tollat. Ha azonban a megszületett mű a szolgaian másolt külsőségekhez tartalmilag nem tesz hozzá semmit, az eredmény nem kezelhető irodalomként, legfeljebb iskolai fogalmazási gyakorlatként. Az ilyeneknek nem a könyvespolcon a helyük, hanem egy füzetben, esetleg a fiók mélyén. Félreértés ne essék, ez a lépcsőfok hozzá tartozhat az íróvá válás fejlődési folyamatához, de semmiképp sem cél, legfeljebb eszköz a stílus csiszolására.

Ezzel kapcsolatban még egy lényeges gondolat: a kiadóknak nagyon fontos feladata a náluk jelentkező szerzők ellátása útmutatással, amiből tanulhatnak, ha szükséges. Én igyekszem az általam megjelenésre nem alkalmasnak ítélt kéziratok szerzőivel is elbeszélgetni, megmagyarázni, mit rontottak el. Természetesen a sértő hangnem ilyenkor megengedhetetlen, bármelyik fél részéről, hiszen a célunk közös: olyan műveket adni a hazai olvasók kezébe, amik elhitetik vele, hogy a magyar sci-fi fölveheti a versenyt a külföldön született novellákkal és regényekkel.

Solaria: Miért lesz "vegyes" a kötet, mindenképpen kell bele külföldi írás, hogy el lehessen adni, esetleg nem volt elegendő megfelelő minőségű pályázat?

            Németh Attila: Egyrészt anyagi megfontolásból kerültek a kötetbe külföldi novellák, másrészt úgy érzem, a Fényévek-sorozatot az teheti még érdekesebbé az olvasók számára, ha minél színesebb, és egy köteten belül minél többen megtalálhatják a nekik tetsző világot, hangulatot. Ebből a szempontból elégedett lehetek. A Fényévek 3 messze a legsokoldalúbb, legérdekesebb a három kötet közül, és ebben oroszlánrésze van a magyar szerzőknek is.

Solaria: Ha már szóba kerültek a magyar szerzők, mindenképpen meg kell említeni azt, hogy az első magyar regény, amit kiadtál, dicséretben részesült a Zsoldos Péter díj kiosztásán. Sikerként vagy kudarcként értékeled ezt? Sokan ugyanis biztosra vették "A pilóta" győzelmét…

Németh Attila: Semmiképpen nem könyveltem el kudarcként ezt a dolgot, de mindenképpen tanulsággal szolgált. Azóta volt alkalmam elgondolkodni a történteken, különösen a díjkiosztást követően (immár nem első ízben) kipattant botrány fényében. Őszintén sajnálnám, ha az egyetlen magyar sci-fi díj, a műfaj megmérettetésének egyedüli magyar fóruma ilyen, a névadó szerzőhöz is mindenképp méltatlan marakodásnak esne áldozatul. Magát a kezdeményezést továbbra is tiszta szívemből támogatom, de az odaítélésnél több körültekintéssel kéne eljárnia a zsűrinek. Én magam egyáltalán nem vettem biztosra “A Pilóta” győzelmét, így kellemesen meglepett az akár második helyként is értékelhető dicséret. Nekem attól fogva, hogy elolvastam a kéziratot, meggyőződésem volt, hogy irodalmi értéket képvisel, és meg is mondtam a szerzőnek, hogy büszke lennék, ha én jelentethetném meg. Érzelmeim azóta sem változtak, mindenféle díjazástól függetlenül. Kár, hogy csak kevesen vették a fáradságot, és olvasták el a művet.

Solaria: A kiadó számára mennyire fontos az, hogy a kiadványai díjakat nyerjenek? A mai piacon van kézzel fogható (reklám) értéke annak, ha oda lehet írni, hogy " a Zsoldos díjas legújabb műve"?

Németh Attila: Hazánkban manapság devalválódni látszik mindenféle díj értéke, a 90-es évek kalózkiadóinak eredményes aknamunkája nyomán az olvasó ma már kapásból megkérdőjelezi a könyvek borítóján feltüntetett Hugo- és Nebula-díjak hitelességét, sőt egy-egy ismeretlen angolszász név eredetiségét is. Ilyen általános bizalmatlanság közepette a Zsoldos-díj értékéről csakis akkor beszélhetnénk, ha az végre fölépülne gyermekbetegségeiből, és odaítélése felől nem egy rendkívül szűk csapat volna kénytelen dönteni, hanem a folyamatba az Avana bevonná a tágabb értelemben vett szakmát, vagy akár az olvasókat is, többségi konszenzusra törekedve. Csakis így lehetne elérni, hogy rangja a legszélesebb körökben is elfogadottá váljon.

Solaria: Bizonyára sok reménybeli írót érdekel az, hogy lesz egy kéziratból Möbius regény. Sok kéziratot kapsz? Mennyire van még erre is időd és energiád? Wizner Vég Balázsra például hogyan találtál rá?

Németh Attila: Aki engem már kézirattal megkeresett az tudja, hogy a kulcsszó a "lassan". Ez nyilvánvalóan visszavezethető arra, hogy egy személyben menedzselem ezt a kiadót, és így folyamatos időzavarban vagyok. Nem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon sci-fit kiadni anyagilag csak a legritkább esetben éri meg, tehát nálam is ez a szenvedély csupán egyéb munkák mellett maradhat meg. Időm nagy részében szinkrondramaturgként dolgozom, hogy családom megélhetését biztosítsam, és még számos egyéb dologgal is foglalkozom, amik közül mindössze egyet szeretnék kiemelni. Nagy örömmel fogadtam ugyanis, amikor nemrég fölkértek a most induló Átjáró magazin sci-fi részének szerkesztésére. Ez azonban persze nem csak örömmel, hanem rengeteg munkával is jár.

De vissza a kérdéshez: hihetetlen sok kézirat érkezik hozzám, egy idő óta már valósággal fuldoklom bennük, és nem győzöm nyugtatgatni a türelmetlenebb szerzőket, hogy amint lehet, elolvasom beküldött műveiket. A betűtengerrel folytatott állandó küszködésben a legcsodálatosabb pillanatok azok, amikor fölfedezek egy-egy igazi tehetséget, aki jó stílusban, érdekesen ír, és még eredeti ötletei is vannak. Az ilyeneket igyekszem lehetőségeimhez mérten támogatni, megjelenéshez segíteni. Balázzsal is ilyen hétköznapi módon akadtunk össze: elküldött egy kéziratot, én elolvastam, és azt mondtam, ez igen, ennek meg kéne jelennie.

Solaria: Forduljunk egy kicsit személyesebb dolgok felé. Hogyan és mikor kötelezted el magad a tudományos - fantasztikum mellett és milyen utat tettél meg, míg végül az egyik legszínvonalasabb kiadó vezetője lettél?

Németh Attila: Tizenéves korom óta szeretem a sci-fit, faltam a régi Kozmosz-, Kossuth- és Táncsics-könyveket. Olvasóból gyűjtő, rövid ideig fióknak termelő amatőr szerző, majd lelkes fordító lettem. Ez utóbbi minőségben kopogtattam be '89-ben a Galaktika szerkesztőségének ajtaján, hónom alatt egy próbafordítással. Így kezdődött kapcsolatom a ma már sajnos csak a múlt legendái közt számon tartott lappal, és barátságom Kuczka Péterrel, akitől nagyon sokat tanultam. A legfontosabbnak azt érzem, hogy lehetőséget kaptam a szerkesztőségi munka megfigyelésére, sőt, később már részt is vehettem benne. A Galaktika '95-ös megszűnése után azt kellett tapasztalnom, hogy fordítóként kiszolgáltatottan állok szemben olyan kiadókkal, amelyek számára saját boldogulásuk mellett minden egyéb csak másodlagos. Ezt megelégelve döntöttem úgy, hogy megpróbálok valami egyéni színt vinni a könyvpiacra, és egy kicsit visszatérni azokhoz a régi értékekhez, amik a kínálatból nekem egyre inkább hiányoztak. Most, túl a 25. köteten, azt mondom, megérte. Megint egyre több sci-fi jelenik meg Magyarországon, újra elindult egy profi magazin, és hamarosan eljuthatunk oda, hogy már egy felnőtt embernek sem lesz "ciki", ha ilyesmit olvas. Azt hiszem, szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy ebben nekem is volt egy csöpp részem, és ez jó érzéssel tölt el. De félreértés ne essék, én ezt nem életművem összegzésének szántam, hiszen annak még nem értem a végére. Szeretném sok-sok évig csinálni még ezt, méghozzá a legönzőbb okból kifolyólag: mert nagyon szeretem.

Solaria: Végül egy hipotetikus kérdés: ha nem lennének anyagi, idő- és energiabeli korlátjaid, milyen lenne a Möbius kiadó?

Németh Attila: Hogy milyen lenne akkor a kiadó? A jó öreg ABBA-filmet idézve (ha emlékszik még rá valaki) - és ezt most mutatom - : ekkora!

O

[--------------------------------------------------------------------------]

(Ez itt én akarok lenni, egy fej, két kéz, és a két kéz közt hatalmas távolság.)

Elsősorban időt szeretnék, 48 órás napokkal szívesen leélnék még úgy 100-150 évet…

(Solaria On-Line Science Fiction Magazin, 2002)