Miért "világ"?

Talán nincs is másik olyan irányzata az irodalomnak, amire annyira jellemző lenne az un. "világépítés", mint a sci-fi-re. Gyakorlatilag minden magát komolyabban vevő szerző önálló világot épít fel, népekkel, történelemmel, technikával, persze óhatatlanul a mások által is használt sablonokból is dolgozva, de mégis valamilyen szinten egyedi végeredményt nyújtva. Mások a már bejáratott sorozatok világába írnak, magukban, saját elképzeléseik számára újrateremtve a kitalált fantáziavilágot, ami megfelelő igényességgel párosulva nem kisebb munka, mint egy "teljesen" saját háttér megalkotása.

A fentieket figyelembe véve izgalmas vizsgálódási területnek tartom az egyes szerzők által megalkotott sci-fi világok feltérképezését, vagy akár egymással való összevetését is, hiszen egy gondosan kimunkált univerzumban számtalan hatás, elgondolás kristályosodik ki, s néha jobban tükrözheti az író "ars poetica"-ját, mint a világában játszódó történetek, vagy akár a szövegek - szubjektív - értéke. Ezen legutolsó gondolatot szeretném újra kihangsúlyozni: írásomban nem az adott szerző világának, munkásságának értékítéletét szeretném megfogalmazni, hanem egyfajta irodalmi-térképészeti tevékenységet végzek, ami számára egy kopár, sivatagos, terméketlen terület ugyanolyan fontos, mint egy trópusi, paradicsomi sziget.

Miért Brandon Hackett?

Bizonyos személyes okoknál fogva abban a sajátos helyzetben vagyok, hogy a szerző vaskos regényeiben elénk táruló világot nem csak a megjelenés után, "kész" állapotban ismerhettem meg, hanem bepillantást nyerhettem formálódása folyamatába is. Ilyen módon a hacketti univerzum az, amit - a sajátom után, természetesen - a legjobban ismerhetek. Választásomban tehát mindössze ez a szubjektív tényező vezetett, nem pedig az, hogy ezt a szerzőt tartanám a legfontosabbnak vagy a legjobbnak a hazai, illetve a kortárs mezőnyben. Önmagamat ismételve azt tudom csak mondani, hogy ez a fajta "világvizsgálat" nem értékelés, bár azt nem tagadom, hogy célomban áll felhívni azokra a vonásokra a figyelmet, amik miatt Hackett (és minden más szerző, akinek a világát esetleg vizsgálni fogom) sajátosnak tekinthető.

A világ részei

Hackett elsősorban regényíró, novellája kevés van, s azok eléggé idegen testet képeznek a túlnyomórészt regények által alkotott corpusban, így azokkal most nem foglalkozom. (Ugyanígy járok el a nem Brandon Hackett néven megjelent, a sci-fi területén kívül eső regénnyel is.) Vizsgálódásom tárgyát a hacketti világ három vonulata képezi: a "halhatatlanos" történetek, a két Gyarmatbirodalom regény és a két Erdőhold regény (illetve pár vonás erejéig a Dark Space sorozatban megjelent Magánháború c. regénye)[1]. Vonulatról van szó, mert végső soron ez a három rész ugyanannak a világnak, történelemnek különböző szegleteit írja le, sőt, nem titok az sem, hogy egyszer majd ezek a különálló szálak összefutnak. Érdekes az is, hogy egyazon világon belül a három vonulat jól elkülöníthető stílusjegyekkel dolgozik, talán a szerző írói szakaszait is jelezve.

A halhatatlanos történetek az egy szuperhős köré épülő sorozatok rokonai, a két gyarmatbirodalmas regény a monstre űroperák közeli rokona, míg a legfiatalabb, s talán legérettebb Erdőhold-történetek, bár megőrzik az egész népek sorsát elmesélő űroperák látványvilágát, inkább erkölcsi-moralizáló súlyponttal rendelkeznek, még ha kezdetleges formában is. (Bár ez a fajta súlypontozás kisebb-nagyobb mértékben minden Hackett írásban fellelhető, de itt a történet középpontját adja.)

A vázlatos bevezető után nézzük meg, milyen is ez a világ!

Történelem

A hacketti univerzum története a közeljövőből indul, s a pontosan meg sem határozható távoli jövőben ér véget, igazi epikus távlatokat kínálva, ahogy egy magára valamit is adó világtól elvárhatjuk. Ha madártávlatból nézzük, nem nagyon találunk benne semmi különlegességet, a mára gyakorlatilag közös SF „kinccsé” vált jövősablonokból építkezik.

            A Mars meghódításával indulunk, a XXI. századból, egy űrhajókatasztrófa során, idegen szupercivilizáció képviselőinek közreműködésével válik Marcus Barbess egyszerű családapából magányos, halhatatlan szuperhőssé. Évezredeken átívelő életpályát használja fel az író arra, hogy bemutassa az emberiség történetét, ami a jól bevált sablonok szerint alakul: a Naprendszer gyarmatosítása, majd a fénysebesség feletti űrutazás kifejlesztésével a Naprendszeren túli területeké is, létrejön egy galaktikus államszövetség, találkoznak idegen lényekkel, háborúznak majd szövetséget kötnek, majd végül minden elpusztul, s a távoli jövő lakói kutatgatják az emlékeket.

            Ebben túl sok egyedi vonás nincs, de ha végiggondoljuk, egy jövőben játszódó SF sorozatot másmilyen történelemvázra nem is nagyon lehet felfűzni. Amit viszont mindenképpen meg kell említeni, az két vonása ennek a történelemnek: a cégek és családok története.

            Hackett halhatatlan hőse – bár évszázadok során csiszolt harcművészeti tudása bármelyik szuperhős méltó párjává teszi – ugyanis cégbirodalmakat épít, eleinte az első vonalakban, akár fegyverrel is küzdve, később háttérbe vonulva, de ujját mindig is a legnagyobb üzletek pulzusán tartva, egyre inkább történelemformáló szerepet töltve be. Mindennek van egyfajta sajátos íze, nyilván nem véletlenül, hiszen a szerző „civilben” is hasonló területen dolgozik, közgazdász. A személyes élményanyag tetten érhető a cégekkel, üzletekkel kapcsolatos részek reálisabbnak ható voltában is, főleg a szintén sokat alkalmazott, de ennek ellenére felszínesebb, sablonosabb háborús részek mellett.

            De ami a leginkább Hackett világa, az a családok világa. Bár a legkorábbi, halhatatlanos vonulat még hozza a kommersz SF írásokra jellemző „magányos, gyökértelen hős” szereplőjét, a többi írásra jellemző, hogy szereplői házastárssal, szülőkkel, rokonokkal, korábban megismert felmenőkkel és sokat ígérő leszármazottakkal rendelkeznek, egyfajta kapocsként is szolgálnak ezek a családfák. (Hasonlóképpen „családi dráma” az eredeti szerzői világon kívül eső Magánháború c. Dark Space regény.) Talán furcsának is hat, hogy ezt külön kiemelem, hiszen természetesnek kellene lennie annak, hogy az embereknek akad valamiféle családi kapcsolatrendszere, de a SF címke alatt futó írások igen nagy többségére jellemző ennek az ellenkezője.

            Érdekes megfigyelni és nyomon követni azt, hogy a hackett-i családokban (a legfontosabb talán a Dewaynes vérvonal) mintha újra és újra előbukkannának bizonyos elemek, egyrészt a főhősök nagyságában (általában fontos szerepet töltenek be fajuk vagy népük sorsában, sorsdöntő fordulókban töltenek be vezető szerepet), másrészt gyarlóságukban is (pl. a házasságtörés ismétlődő motívuma s hatásai). Leginkább ez a családokra való koncentrálás különbözteti meg Hackett írásait az űroperáktól, a számos közös vonás ellenére. Hackett történelme nem annyira a világ, az emberi faj (vagy egy másik faj) történelme, nem is egy-egy szuperhős szuperkalandjainak sora (bár ettől sem mentes), hanem leginkább pár kiemelt család tagjainak történelme.

Fajok, világok

A Földről indulunk, természetesen, de már az első írásokban kiderül, hogy „nem vagyunk egyedül”. A legkevesebbet említett, de a cselekmény bonyolítása szempontjából legfontosabb faj a Bemeditti, vagyis a Vándorok faja. Ez egy titokzatos szupercivilizáció, aminek igazából csak két tevékenységét ismerjük meg. Bizonyos kiválasztott értelmes lényeket halhatatlanná tesznek (ez történik Marcus Barbessel is), illetve létrehoztak három fajt, az embereket, a wancteneket és az erdőholdiakat, akik csak pár vonásban különböznek, de gyakorlatilag azonosak. Mindkét „projekt” valami közös végkifejlet felé mutat, amiről eleddig még nem derült ki, hogy mi is lesz az, de azért az talán sejthető, hogy a Vándorok nem feltétlenül a jóságos nagy testvér szerepét játszák.

            Marcus Barbess történeteiben a Földön kívül járunk a kolonizált Marson, illetve pár szintén emberek által gyarmatosított bolygón (Androméda, Procyon), ezek igazából bármelyik SF-ben előfordulhatnának, semmi különleges nincs rajtuk. Ahogy telik az idő, egyre több idegen fajjal is megismerkedünk, az értelmes élet határán egyensúlyozó procyoniaktól kezdve a kutyaszerű wuudrikig, a rajongók majd egyszer minden bizonnyal összegyűjtik és kategorizálják mindet. Én ezt nem teszem, mert szerintem csak statisztaszerepet töltenek be, díszítő motívumok csupán a világ egésze szempontjából.

            Annál fontosabbak viszont a Gyarmatbirodalom-regényekben megismert fajok. A meuhrik a legerősebb, legfejlettebb faj a térkapukkal összeláncolt gyarmatbirodalom kis zárt mikrovilágában (SF birodalmak mércéivel mérve mikrovilág…), ők a „gőgös és önhitt” gyarmatosítók, erőszakosak, korruptak, ahogy egy vérbeli gyarmatosítót elképzel az ember. (Minél korábbi egy Hackett írás, annál sablonosabbak a fajok, az Erdőhold uraiban, ezidáig utolsó regényében viszont már egész árnyalt ábrázolásmóddal találkozhatunk.) Ők tartják össze négy plusz egy gyarmatukat, amik közül a legfontosabb Wanctena, a negyedik gyarmat. Lakói, a wanctenek (a Dewaynes család is ebbe a fajba tartozik) vezetik a meuhrik elleni felszabadító harcot, ami természetesen sikerrel is jár, kisebb-nagyobb nehézségek árán. Szövetségeseik, a többi gyarmat lakói fokozatosan kikopnak a fő történetvonalból, ahogy az író ráérez arra, hogy nincs szükség több tucatnyi fajra minden SF regényhez, s így a wanctenek, illetve a két testvérfaj, az emberek és az erdőholdiak lépnek elő főszereplővé.

            A legjobban ábrázolt, mind oldalszámban, mind mélységben legtöbbet kapott világ az Erdőhold világa. Ez az égitest egy óriásbolygó körül kering, hatalmas fák borítják, s lakói egy érdekes, természetközeli, de mégis technikai jellegű civilizációt hoznak létre. Fontos ásványkincse egy kristály, ami alapesetben világít, de megfelelően kezelve hatalmas energiaforrás. Mikor a wancten faj egy elkóborolt, magának új lakhelyet kereső része rátalál erre az égitestre, megismétlik kicsiben a wancten történelmet, csak most ők játsszák a gyarmatosítók szerepét, először csak erkölcsi dilemmákba, majd bukásba kergetve az őket vezető Dewaynes ágat. Később a két faj kibékül, s együtt nézhetnek szembe az új fenyegetésekkel, a halhatatlanok különböző csoportjaival, hiszen az Erdőhold regényekben összefut a három különálló vonulat, mind cselekményben, mind helyszínben időleges végállomáshoz érkezve.

Epikus távlatok és mankók

Ahogy az már a fentiekből is kiderült, a hacketti univerzum szemléletmódja epikus jellegű, a szó eredeti értelmében: egész népek sorsáról döntenek nagy tettet véghezvivő hősei, s emberfeletti erők (a Vándorok) is be-beavatkoznak. Erre az epikus szemléletmódra fűződik fel minden más, ez az egész világ gerince, ami megtart mindent.  Ez a fajta történetmesélés a hazai mezőnyben igencsak egyedi, a kortárs szerzők inkább kisebb események köré építik fel regényeiket, vagy csak a szereplők személye tartja össze a sorozatot, de még a deklarált világépítők sem rendelkeznek olyan mértékű epikai távlatokkal, mint Hackett.

Meg vagyok győződve arról, hogy igazából ez a jellemvonása az Hackett világának, ami eljutatta a mai elismertségi és népszerűségi szintjére (ami a „hivatalos” kritikai elismertségben annyira nem is jelenik meg, de az eladási jellemzőkben és keresettségben annál inkább). Anakronisztikus vagy sem, az ember szereti az ilyen nagy ívű történeteket, s az epikus távlatok kedvéért megbocsát sok mindent, legyen az sokszor sablonos és kezdetleges jellemábrázolás vagy kiszámítható végkifejletek, sokszor esetlennek ható párbeszédek, helyenként túlmagyarázásba hajló, felsóhajtásokkal tarkított elbeszélésmód. (Bár ezeket a jegyeket folyamatosan, a megjelent regényekben jól megfigyelhető módon hagyja el a szerző.)

Hackett regényíró, s a regény – mindenfajta posztmodern meghatározási kísérlet dacára – attól regény, hogy történetet mond el (E. M. Forster) Hackett világa nem öncélú díszletgyűjtemény, hanem sokkal inkább egy történetmondó kelléktára. Mindezt egybevéve a szerző eddig befutott pályájával s a folyamatos éréssel, talán nem túlzás azt jósolni, hogy előbb utóbb Hackett világának epikus jellege nem mankó lesz, ami megtámogatja a még fejlődésre szoruló írói eszköztárat, hanem dísz lesz egy-egy jól megalkotott regény szövetén.

2005-05-31