„Gyilkos, elveszejtő kérdés volt a főpapé, és feleletem korántsem olyan biztos. … Ó, hány őrült vargabetűt kellett megtennie az emberi szellemnek, míg évezredek alatt eljuthatott az értelemhez, a dolgok igazi ismeretéhez! És milyen kár, hogy nekem most nem az értelemhez, hanem az ostobasághoz kell fordulnom, ha azt akarom, hogy célom elérjem!”

Zsoldos Péter: A Viking visszatér

1. Tájkép csata közben

Tudomány és vallás soha nem voltak boldog puszipajtások. Mint egy ostrom két ellenséges tábora gyakran szidalmazzák egymást biztonságos távolságról, különféle híreszteléseket terjesztve az ellenség hitelének aláásására. Keresőfényszórók sugarai hasítanak a sötétbe, témáról témára ugrálva, az evolúciótól a kozmogónián át az embrionális kutatások etikájáig. A tudományos közösség szerint a konzervatív keresztyének túlságosan szűklátókörűek ahhoz, hogy elfogadjanak nyilvánvaló tényeket… a keresztyének pedig úgy gondolják, hogy a tudomány szelektív felfogóképességével figyelmen kívül hagyja az alapvető valóságot, s sok tudós annyira széles látókörű és nyitott a világra, hogy a széles nyíláson már az agya is kifolyt…[i]

A SF irodalom és a vallás kapcsolata annyira sokrétű, hogy jelen terjedelemben még említeni sem tudom az összes ezzel kapcsolatos témát, mindössze a legjellemzőbb s talán legérdekesebb vonásokat, kérdéseket vizsgálhatom meg kicsit közelebbről. Ezek közül is a legmarkánsabb kérdés, ami különféle fórumokon, könyvekben, műsorokban nagyon gyakran előkerül, s bár a kötelező köröket ezerszer lefutották már, valószínűleg egy újabb paradigmaváltásig napirenden is marad: a vallás és a tudomány kapcsolata. Lehetne számos példát hozni, néhány elő is fog kerülni, de az egyik legfrappánsabb, s a téma vizsgálatához szükséges derűt is tartalmazó idézet Steve Stantoné, így ezt éreztem a legmegfelelőbbnek esszém indításához. Az első pár oldalt is ennek szentelem, remélve, hogy sikerül éreztetnem a kérdés sajátosságát (értelmetlenségét?), s megmutatni, hogy a SF, mint irodalom, s a vallás, mint ezen irodalomban megjelenő téma kapcsolatát érdemesebb irodalmi, egyfajta magasabb, bölcsebb szemszögből vizsgálni, túllépve a világnézeti összecsapásokon.

A vallás (leginkább a kereszténység) és a tudomány harcáról számtalan könyvet írtak már, s mivel a SF művelői és kedvelői gyakran azonosítják magukat a tudománnyal, ezt a harcot gyakran úgy szemlélik, mint a SF állna szemben a vallással (hagyományosan a kereszténységgel, újabban a nyugaton is egyre inkább tért hódító egyéb vallásokkal is). Bővebb terjedelem esetén bőséges idézettel lehetne illusztrálni, hogy a SF oldalról hogyan támadják azt, amit vallásnak hisznek, s a vallás oldaláról hogyan támadják azt, amit SF-nek hisznek. Mivel a SF táborba tartozók (ezalatt a SF-t aktívan művelő, a SF életben, fórumokon, rendezvényeken részt vevő személyeket értem) és a vallásukat komolyan vevők közös halmaza meglehetősen kicsi (bár nem olyan kicsi, mint ahogy azt elsőre gondolnánk), a két fél közti harc meglehetősen biztonságos, hiszen nem lőnek vissza, se itt, se ott. Ami egyrészt némileg abszurd, másrészt pedig sajnálatos, mert rengeteg olyan kapcsolódási pont van, amikből kiindulva mindkét fél számára pozitív dolgok felé lehetne elmozdulni, mint azzal majd foglalkozni is fogunk.

A fenti bekezdés alapján az a téves benyomás alakulhat ki bennünk, hogy a SF és a vallás hasonló, vagy akár összemérhető kategóriájú fogalmak lennének. Ez természetesen nem igaz, bár rengeteg közös vonással, kapcsolóponttal rendelkeznek. A SF története során sem létezett mindig a fent említett ellenségeskedés, sőt, számos példát lehet említeni a régebbi SF-ből, ahol a vallásról pozitívan vagy semlegesen írnak[ii]. Hogy a jelenlegi helyzetnek mi az oka, az külön elemzést kíván,  SF közösségeként, országokként más és más (bár nem gyökeresen eltérő) okai vannak, lehetnek. Mindenképpen szerepet játszik benne az, hogy a SF – joggal vagy alaptalanul, a SF-nek nevezett művek többségét elnézve inkább az utóbbi – azonosította magát a tudománnyal, nem egy esetben a „tudomány mézesmadzagjává”, tudománynépszerűsítő eszközzé vált, s ezzel maga is ringbe szállt a tudomány kontra vallás mérkőzésben. Egyes esetekben (magyar szerzőknél is jól dokumentálható módon) egyenesen a vallásellenes propaganda eszközévé lett a SF, s – bár az ezt szorgalmazó rendszer már rég nem létezik – alig változott formában ma is gyakran találkozhatunk hasonló gondolatokkal különféle SF fórumokon, ritkábban írásművekben:

A vallásos emberek a legnaivabb babonákban hisznek: ostoba előjelekben, jóslatokban, álmokban stb. A vallásos ideológia minden válfaja, minden formája visszafelé húzza az embert, nem szabad, tudására, munkasikereire büszke embert nevel, hanem a közösségtől elszakadt embert… A vallásos előítéletek ellen harcra kél az értelem, cáfolja őket a tudomány, ellentétben állnak a gyakorlattal, az emberiség minden tapasztalatával.[iii]

Valójában a szembenálló felek legalább az egyik, de gyakran mindkét területről is csak felszínes ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek. Ami azt illeti, igen nehéz megfogalmazni, hogy mi is az a vallás, s mi is az a tudomány. Maga a vallás és a tudomány ellentéte

azt feltételezi, hogy létezik egy „tudomány” névre keresztelt egységes egész… továbbá azt feltételezi, hogy a „vallás” könnyen meghatározható és homogén jelenség. Ez természetesen nem igaz.[iv]

A képet csak árnyalja az, hogy a SF mibenlétét gyakorlatilag lehetetlen meghatározni, bár folyamatosan próbálkoznak vele a SF-t (vagyis mit?) kedvelők, alkotók. Mindezt figyelembe véve – ha a szűk keretek miatt alaposabban nem is bizonyíthattuk – talán elfogadhatjuk azt, hogy a SF, mint irodalmi jelenség és a vallás se nem egymás kizárói, se nem ellentétei, de főleg nem ellenségei egymásnak – még ha a felületes szemlélőnek így is tűnhet első pillantásra.

A SF kiváló eszköz különféle világnézetek megfogalmazására, gondolatkísérletek végzésére, érdekes, újszerű témák boncolgatására, más eszközökkel megnyugtató módon nem vizsgálható kérdésekkel való foglalkozásra. Mindez pedig nem csak a klasszikus értelemben vett tudomány berkein belül fordul elő, hanem az emberi élet gyakorlatilag minden területén, így a vallásban is. Épp ezért nem meglepő, sőt, természetes is, hogy a vallás ezer formában, módon és céllal kerül be a SF-be, s ha szeretnénk a lehető legteljesebben megérteni, akkor csakis előítéletmentesen szabad a vizsgálatához fognunk, legyenek ezek az előítéletek a SF-vel vagy akár a „vallással” kapcsolatosak.

2. Miért foglalkozik annyit a SF a vallással?

            A kérdésben benne van az a feltételezés, hogy a SF sokat foglalkozik a vallással. Ennek részletes igazolása most nem áll módunkban, de egy közepes olvasottsággal rendelkező SF kedvelő is számtalan olyan művet tud felsorolni, ami –kisebb vagy nagyobb mértékben – reflektál valamilyen vallással kapcsolatos dologra. Ez legtöbbször a vallások jövőjére vonatkozik (emlékezetes, hogyan változik Bowman „Istenem!... Tele van csillagokkal!” felkiáltása az Űrodisszeia sorozatban[v]), szinte minden regényben előbukkan egy-két jövőbeni egyház, jellemző módon valamiféle szekta, igen ritkán pozitív szerepben. A másik kedvelt téma a vallások eredetének feldolgozása, a klasszikus – a lézerpisztoly és a hipersebességhez hasonlóan közös SF kinccsé váló – megoldás az, hogy a múltban egy fejlettebb civilizáció látogatása nyomán, a magasabb szintű technikát emberi babonák köntösébe öltöztetve értelmező emlékből alakultak ki a vallások.[vi] (Vagyis a vallások alapja hamis, félreértés következménye.) Ez a kérdéskör továbbvezet az Isten létével vagy nemlétével foglalkozó írásokhoz, amik jellegzetes SF ízű analógiákkal próbálják megoldani a kérdést – Isten igazából UFO[vii], Isten igazából egy szuperszámítógép, mi is lehetünk Istenek, ha egy alacsonyabb fejletségi szintű fajhoz látogatunk[viii], stb.

            Kultúrkörünkből adódóan[ix] a Biblia világa is SF-re inspirál sok szerzőt. Kézenfekvő a Biblia (régebben divat volt következetesen „bibliának” írni, ezzel is jelezve tekintélyének elvetését, akár a helyesírási szabályok ellenében is…) csodáinak tudományos-fantasztikus magyarázatával szolgálni: a frigyláda rádió-erősítő, Szodomát atomcsapás érte, Mózest sugárzás, azért fénylett az arca, Illést valami leszállóegységgel rabolták el, Jézus vonósugárral, és a legismertebb, klasszikus példa: Ezékiel űrhajót látott[x]. Ezen kívül számtalan biblikus utalással találkozhatunk, mottóként vagy a szövegbe, cselekménybe építve. Felmerülhet a kérdés, hogy ez csak a kultúrkörből adódik (hiszen a SF-n kívül számtalan más irodalmi terület is gyakran reflektál a vallásra, Bibliára), vagy van esetleg más magyarázata?

            Bár nem készült pontos kimutatás, mégis úgy érzem, hogy a vallásra való reflektálás sokkal nagyobb mértékű a SF irodalmon belül, mint más (nyilvánvalóan hozzá hasonlóan nem-vallásos) irodalmi területeken – főleg, ha figyelembe vesszük a korábban taglalt, összességében inkább negatív, mint semleges hozzáállást a SF részéről. Mi lehet vajon az a közös kapcsolópont, amit a SF megtalál a vallásban, s ami által ilyen mértékben magába építi – s vajon ez a kapcsolópont működik, működhet-e visszafelé is?

            Mind a vallás, mind a SF lényegét nagyon nehéz röviden és tömören megfogalmazni, de található egy olyan közös jellemvonás, amivel talán indokolni lehet a vallás és SF sokarcú de mégis intenzív kapcsolatát. Jobb híján nevezzük ezt a közös jellemvonást „átlépés”-nek, ahogy a hajdani Átjáró magazin egyik előszavában is olvashattuk Stonhenge építőiről és a SF kedvelőiről:

Épp úgy át akartak lépni a mindennapokból az istenek világába, az égi messzeségbe, ahogy mi tesszük.[xi]

            A legtöbb irodalmi műfajtól (témától, területtől, stb) eltérő módon a SF és rokonai nem azzal a világgal foglalkoznak, ami körülvesz minket, hanem egy olyan világot írnak le, ami valami módon más – időben, térben, megvalósulásban, nézőpontban, lehetőségekben… Magyarán, amikor a SF a minket körülvevő világot nézi, mást lát benne, mint mondjuk egy realista vagy egy történelmi regény, annak ellenére, hogy bőven építkezik ezeknek a írásmódoknak az eszköztárából is. A SF világa tehát egy nyitott világ, a valóságból átlépő, de attól túlzottan el nem rugaszkodó világ, ami számára az átlépés nem öncél, hanem a valóságra való reflektálás eszköze, az idegen világok alkotása igazából csak ürügy a saját világunk értelmezésére. Ez persze nem zárja ki a vadhajtásokat, hiszen mindannyian tudunk példát mondani arra, amikor valaki mindenhol UFO-t lát, és hasonlók, tehát az eredendően nyitott világ bezárulhat, de ez már inkább az egyén jellemvonása, és nem a SF-é.

            A fenti gondolatmenetet csekély változtatással, gyakorlatilag csak a szavak cseréjével alkalmazhatjuk a (jó értelemben vett) vallásos világképre is. A vallásos ember számára is nyitott a világ: tudja, hogy a láthatókon kívül létezik a nem látható is (transzcendens). A valóság értelmezéséhez el kell szakadni a láthatóktól, s a láthatatlannal kapcsolatba kerülve lehet reflektálni, értelmezni a mindennapok világát is. Az átlépés szintén nem lehet öncél (bár sokszor azzá válik), hanem a valóság megértését szolgálja. A vallás nyitott világszemlélete is önmagába zárulhat, pótlékká, meneküléssé, „ópiummá” válhat, ez tény és való, de nem jelenti azt, hogy ez a vallás lényege lenne. (Mind SF kedvelő, mind vallásos emberként tudok példát mondani arra, hogy egy-egy vadhajtás, negatív példa alapján ítélik meg a kívülállók az egészet, jellemzően emberi, mégsem túlságosan jogos hozzáállás ez…)

            A világról való gondolkodásban (vagyis gyakorlatilag az egész gondolkodásmódban) tehát érdekes hasonlóságokat fedezhetünk fel a vallásban és a SF-ben, értve itt inkább a gondolkodás mechanizmusát, modelljét, s nem a tartalmát[xii]. A tartalmat nézve pusztán a jobb híján SF-nek[xiii] nevezett gyűjtőfogalmon belül is egymásnak gyökeresen ellentmondó vélemények vannak, a szinte nem is irodalom, csak tiszta tudomány felfogástól kezdve a fantázia szabad (néha már irodalomtól is mentes) szárnyalásáig, így meglátásom szerint ha igazi törésvonalat akarunk keresni, azt megtalálhatjuk a SF-n belül is, nem kell a vallással ütköztetni. Ami a lényeg, hogy a gondolkodás hasonlósága nem vezet feltétlenül hasonló eredményre, világnézetre, sőt, épp az átlépésből, a nyitottságból következik, hogy a végső következtetés más és más lesz – s ezt szavakba önteni, megfogalmazni keresve sincs jobb eszköz a fikciónál, főleg, ha ez a fikció SF…

            Miért foglalkozik hát a SF annyit a vallással? Mert lényegüket tekintve azonos tőről fakadnak: a világ véges voltának megkérdőjelezéséből, a valóság más nézőpontból való értelmezésének igényéből, s a mindennapokból való kilépés képességéből. A szellemi rokonság jellemző példája az, mikor a SF-ből születik vallás (ide vehetjük talán a szcientológiát, az érdekes SF vonásokat tartalmazó Mormon könyvét, vagy a kevésbé komoly Jedi vallást, amit a mindenki által ismert Star Wars világa „ihletett.”[xiv]). SF és vallás tehát nem tűz és víz, hanem inkább egy érme két oldala, két párhuzamos ikerfolyó – még ha ez a megállapítás megbotránkoztató is mind SF, mind vallásos körökben is…

3. A vallással foglalkozó SF-k osztályozása – kísérlet

            Igazából kevés olyan SF van, ami deklaráltan vallással, vallásos témával foglalkozna, bár újabban itthon is egyre több ilyen bukkan fel. Alább azokat az írásokat próbálom kategóriákba sorolni, amik valamilyen szinten említik a vallás különféle elemeit, róla vélemény alkotnak, esetleg továbbgondolják. A kategóriák természetesen önkényesek, s másfajta kategorizálás is lehetséges, itt helyhiány miatt csak egyet közlök.

Semleges: A vallás vagy valamilyen vallással kapcsolatos fogalom előkerül az írásban, de – a dramaturgiai szempontokon kívül – az elbeszélés ezeket nem minősíti, nem akarja cáfolni vagy dicsfényben feltüntetni, az élet és a világ egy részének tekinti a vallást, a vallás képviselőit, s a téma nem tölt be központi szerepet a történetben. Ez a hozzáállás meglehetősen ritka, bár igazából ennek kellene természetesnek lennie, csak a SF és a vallás viszonyából adódó terheltség miatt csak kevés esetben valósul meg.

Néhány példa: korai SF művek, amikor a vallás még a mindennapi élet része volt, s így is jelent meg a SF-ben is. Ney Ferenc Utazás a Holdba c. írásában a szereplői a szellemek ünnepén vesznek részt, s ott „Midőn István szelleme lebege el melletök, így szóla hozzájuk: - A vallás legyen lételtök dajkája![xv]” Pozitív felhangja ellenére a megjegyzés nem lép ki a kor közhelyeiből, s jól belesimul a többi szellem didaktikus tanácsaiba. Herczeg Ferenc időben visszafelé utazó hősei számára „a világ teremtése[xvi]” a végső cél, ameddig visszamehetnek, s H. G. Wells hőse is a korhoz illő természetességgel imádkozik A világok harcában. Újabb írások közül példának lehet hozni Dan Simmons Hyperionját, amiben ugyan többféle vallás és valláshoz kapcsolható személy szerepel, s ezek vallásosságát a regény megkívánta mértékben alaposan körbe is járja, de nem teszi őket a regény szövetén is átsugárzó propaganda eszközévé. Bemutat pozitív és negatív dolgokat, mint az el is várható a hiteles ábrázolástól, de az összhatás vizsgálódásunk szempontjából a semlegesek közé sorolja – bár a végén található kvázi „szeretethimnusz” mintha a pozitív felé billentené a mérleget:

A szeretetnek, minden dolgok legbanálisabbjának, a vallásos motivációk legrégibb kliséjének nagyobb ereje volt – Sol most már tudta -, mint az erős nukleáris erőnek vagy a gyenge nukleáris erőnek vagy az elektromágnesességnek vagy a gravitációnak. A szeretet ez a többi erő, döbbent rá Sol. Az Űr-Ami-Összeköt, a fotontól fotonig információt közvetítő szubkvantum lehetetlenség nem több és nem kevesebb, mint a szeretet.[xvii]

            Összességében elmondható erről a kategóriáról, hogy talán a legkisebb a három közül, aminek oka a SF sajátos viszonya a témához, nehezen tudja beépíteni a vallást valamilyen előjel nélkül a történeteibe – ám ha sikerül, akkor az mindenképpen sokat tesz hozzá a mű értékéhez. (Érdekes módon ennek ellentéte nem igaz.)

            Negatív: A már vázolt viszonyok miatt a SF, ha vallással foglalkozik, az esetek döntő többségében negatív attitűddel, felhanggal teszi. Ennek mértéke és eszközei meglehetősen változatosak, sokszor csak sokadkézből átvett (de persze mélyen sajátnak és eredetinek érzett) közhelyeket és frázisokat pufogtat, esetenként nyílt vagy valamennyire leplezett vallás (és egyház) ellenes propagandát folytat, máskor a fikció eszközeivel érvel vallás és tudomány vitatott téziseiben (pl. teremtés, Isten léte), vallások jövőjét ábrázolja, ma is meglévő, de marginális torzulásokat állítva a középpontba. Jellemző, hogy a SF-ben ábrázolt, néha elképesztően szélsőséges szekták arányszáma sokszorosan meghaladja a „normális”, konszolidáltabb (s az eredeti szellemiségnek megfelelő) vallásosság arányát – s mindezt úgy állítva be, mintha ez lenne a vallás igazi természete.

Ebbe a kategóriába sorolom azokat a műveket is, amik úgy ábrázolják a jövő társadalmát, ami mentes a vallásosságtól, mintha az a fejlődés egy fokozata lenne, amit a jövő embere már maga mögött hagy. Clarke 3001. Végső Űrodisszeia c. regényében találkozhatunk Dr. Khan figurájával, aki rettentő módon megörül a huszonegyedik századból közéjük csöppent Poole-nak, mert végre találkozhat valakivel, aki még tapasztalt élő vallásosságot maga körül. 3001-ben ugyanis ilyen már nincs, mert minden vallás hiteltelenné vált… Dr. Khan mégis ezt a jelenséget kutatja (nem Isten létét, mert teljesen logikusan azt vallja, hogy egy felsőbbrendű lény létezését nem lehet kizárni, hiszen az, hogy valamit nem tudunk bizonyítani, még nem bizonyítja azt, hogy nem is létezhet – itt tetten érhető Clarke tudós volta), de a véleményét sem rejti véka alá:

- Az én érdeklődési köröm az az elmebetegség, amit vallásnak neveznek. … Minek a számlájára írhatnánk ezt az irracionális viselkedést? Lucretius fején találta a szöget, amikor azt mondta, hogy a vallás a félelem mellékterméke – reakció a rejtélyes és gyakran ellenséges világegyetem történéseire. Az emberi őstörténet jelentős részében talán szükséges rossz volt… [xviii]

Pár oldallal később megismerhetünk annak az időszaknak a vallástörténetével, amit Poole átaludt, s ami alatt egy pápa ugyanazt művelte az egyházzal, amit Gorbacsov a Szovjetunióval. Érdekes párhuzam, de talán Clarke természettudósságának számlájára írható a teljes pontatlansága –  az emberi civilizációk, kultúrák története ismeretében nehéz elképzelni, hogy akármilyen technikai fejlettség és jólét mellett létezhetne vallásmentes társadalom. Ugyan itt is alkalmazhatjuk az Isten létével kapcsolatos érvelést – attól még, hogy nem volt, még lehet… de az biztos, hogy nem azon a módon, ahogy Clarke vízionálja, felhozva a közhelyes inkvizíció kártyát és szektás vonásokat. Valószínűnek tűnik, hogy dr. Khan itt az író vallással kapcsolatos nézeteinek szócsöve, mert az eszmefuttatásnak kevés dramaturgiai szerepe van.

            Magyar részről érdekes, s külön tanulmányt érdemlő Zsoldos Péter SF írásainak vallásképe. Ő is a modern, fejlett ember vallásmentességét vallja, a már tárgyalt indoklással (alacsonyabb szintű fejlődési fok), mégis előkerülnek a regényekben hivatásos vallással kapcsolatos személyek, kvázi „papok”. Jellemző módon ezek mind egy fejletlenebb civilizáció tagjai, mint az előember Vru, Avana papkirálya, Mazu a Távoli tűzből, vagy az Ellenpontban ábrázolt, visszafejlődött emberiség tagja, a szintén vallási vezető Pepperman. Közös vonásuk, hogy rosszindulatúak, alattomosak, számítók, álszentek, nem túl intelligensek, de értenek az emberek manipulálásához:

Pepperman nem tudott írni, nehézkesen, szótagolva olvasott, a száznál nagyobb számok határozottan zavarba hozták. Egyedül a Hit igái fészkeltek otthonosan gyér hajjal borított koponyájában, s lebbentek szárnyra ékes mondatokként, ha szónokolt. Pepperman a sokasából mindig erőt merített, ha többen hallgatták, sovány, inas nyaka megnyúlt, karjai kifejező mozdulatokkal kísérték szavait.[xix]

            Nem csoda, hogy összeütközésbe kerülnek a technikai és társadalmi haladást képviselő, idealizált főhőssel, és persze vereséget szenvednek. Érdekes ezt a képet összevetni a regények keletkezési idejének hivatalos egyházképével… Zsoldos Péter munkássága egyébként kitűnő példa a negatív valláskép és az irodalmi érték közti csekély összefüggésre, hiszen a szerző méltán a legelismertebb magyar SF író.

            A fenti két példa mellé természetesen még számtalan másikat lehetne hozni, de nem célom most ilyen jellegű összefoglalást adni, mindössze illusztráltam, hogy mit értek a kategóriába tartozó írások alatt, s azért idéztem a fenti, színvonalas szerzőktől, hogy bemutassam, a kategóriák nem értékbeli minősítést jelentenek.

Pozitív: Magyarországon kevésbé ismert, de létező s erősödő SF irányzat a vallást, vallásokat, kultúrkörünkben főként a keresztyénséget pozitív színben mutatja be, a kényes témákat vallási szemszögből vizsgálja, a SF eszköztárát, lehetőségét vallási tartalom közlésére használja, direkt vagy közvetlen, szimbolikus módon, színvonalas vagy kevésbé színvonalas megoldásban – mint az mindegyik kategóriában megfigyelhető. Sokan úgy tekintenek a SF-re, mint ami eleve kizárja a nem racionális világképet, ennek ellenére nem új vonulat ez a fajta SF értelmezés. Magyarországon kevés ilyet publikáltak, ráadásul 1945 után sem fordításban, sem magyar szerzőtől nem is nagyon jelenhetett meg ilyesmi (ami nem jelenti azt, hogy itthon nem írtak ilyet, magam két regényről tudok, ami máig kiadatlan), 1989 után pedig különösebb igény sem mutatkozott rá, gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált az előző kettő, de inkább a második kategóriába tartozó művek SF- és világértelmezése.

A csekély számú kivétel – érdekes módon – a „hivatalos” SF kiadásában jelent meg. C. S. Lewis, a világhírű keresztyén író Űr-trilógiájának első két részéről van szó, amik, bár nem nyíltan, de elismerten az un. keresztyén SF (CSF) korai képviselői. A csendes bolygó és a Perelandra Ransom professzor utazásain keresztül főleg a bibliai bűnértelmezés témáját járják körül, finom utalásokkal, de jól felismerhető és értelmezhető módon. Külön érdekessége a regényeknek, hogy Ransom alakját állítólag barátjáról, Tolkienről mintázta, aki egyébként fontos szerepet játszott a szkeptikus Lewis keresztyénné válásában. Hogy Lewis KFK sorozatban való kiadása mennyire volt tudatos, nehezen kideríthető, a könyv ajánlója azonban arról tanúskodik, hogy sikerült annyira jól becsomagolnia a mondanivalóját, hogy egy vallásellenes közegben is eladhatóvá vált:

Az az egyetemes társadalmi kérdéskör ugyanis, amelyről könyve szól, ha lehet, még időszerűbb, mint a kötet megjelenésének esztendejében.[xx]

Hazai részről – a lehető legszerencsétlenebb módon kerül említésre – 1989 óta az első, deklaráltan vallási háttérből induló, kvázi keresztyén SF az általam írt Prón c. kisregény[xxi], ami a mesterséges intelligencia és klónozás témáját felhasználva járja körül azt a kérdést, hogy a vallásosság, a hit egyedül az ember sajátja, vagy képes lehet-e az ember teremtménye is erre, s ha igen, akkor hogyan s milyen következményekkel.

            Természetesen nem csak a keresztyénség jelenhet meg ebbe a kategóriába tartozó műveknél, hanem gyakorlatilag bármelyik vallás vagy eszmei, vallási irányzat.[xxii] Nem kell feltétlenül az adott vallásnak a történet középpontjában, fókuszában állnia, elég az, ha csak a regény hátterét adja, az ábrázolt világ fontos építőköve – társadalmilag kisebb elfogadottsággal rendelkező vallások, világnézetek esetén maga az a tény, hogy erre épül a regény, felér egy fontos, pozitív üzenettel. A jobb híján ezoterikának, esetleg szellemtudományoknak nevezett mozgalom (bár nem ez a pontos kifejezés rá) nagyon könnyen talál kapcsolópontokat a SF-ben, amit több hazai szerző írása is bizonyít.

Legismertebb talán a Zsoldos Péter díjat nyert (érdekes tény, figyelembe véve Zsoldos Péter munkásságát) regény, A Szellemharcos küldetése, ami jelentős módon építi be történetébe a szellemtudományok jellemző elemeit, s az előszóból megtudhatjuk, hogy ez egyáltalán nem fikciónak szánta a szerző:

Rujder Tamás könyve … olyan meglepetést tartogatott számomra, amire sci-fi írótól szinte nem is számítottam. Az izgalmas történetből ugyanis olyan ember, olyan író képe bontakozik ki, aki tisztában van az univerzumot irányító törvényekkel, és azokkal a képességekkel, amik bennünk, emberekben rejlenek. Biztosan sokan vannak, akik ma még inkább fantasztikusnak, mint tudományosnak tartják mindazt, amivel e könyv lapjain találkoznak…[xxiii]

Világnézetét, a világnézet történetbe építését tekintve hasonló, de irodalmilag sokkal magasabb szintet képviselő alkotás A Jessa fátyla c. regény (Kocsis Ferenc (Frank Mobile), Cherubion, 1999), itt is egy olyan jövővel találkozunk, ahol a ma marginális, kevesek által elfogadott és gyakorolt szellemtudományok a hivatalos tudomány, világkép részévé váltak, s a mindennapi élet természetes alkotóelemei. Ez utóbbi regényben érdekes beszélgetéseket is olvashatunk a vallások jövőjéről.

            Láthatjuk tehát, hogy a SF kezelheti a vallást pozitívan is, még ha ez az itthon hagyományos SF képbe nehezen is fér bele. A hazai helyzettel ellentétben a SF nagyhatalomnak (mennyiségileg legalábbis…) számító Egyesült Államokban nagy hagyománya van a vallásos SF-nek, önálló szervezettel, honlapokkal, kritikai élettel rendelkezik pl. a Christian Fandom, ami nem csak SF-vel foglalkozik, hanem az irodalom szinte minden ágával.[xxiv] Ha nem is képviseli a SF fősodrát, semmiképpen sem olyan irányzat ez, amit figyelmen kívül lehet hagyni – s a példákból láthattuk, hogy nálunk sem ismeretlen már ez.

4. Összegzés és egy SF modell

A SF-vel kapcsolatban sok mítosz létezik, olyan elképzelés a műfajról (?), témáról (?), ami jól hangzik, sokan értenek egyet vele, de igazából nem állják ki a valóság próbáját. Jönnek mítoszok SF-n kívülről („az az ufós, lézerkardos izé…”) és SF-n belülről is. A belső mítoszok egyike a SF vallásellenessége. Írásomban igyekeztem rámutatni, hogy bár a SF írások nagy számban mutatnak vallásellenes vonásokat, mégsem tekinthető ez a SF alaptulajdonságának, eredendő jellemzőjének, hiszen nem kevés SF mű van, ami semlegesen vagy egyenesen pozitívan viszonyul a vallás jelenségéhez, szereplőihez, kérdéseihez. Mindegyik kategóriánál megemlítettem az alapvonásokat és tárgyaltam néhány példát, természetesen a teljesség igénye nélkül, inkább csak illusztrációs célzattal, a SF és vallás kapcsolata a tanulmányban leírtaknál sokkal de sokkal sokrétűbb és szerteágazóbb, mondhatni mélyebb.

Azonban az első és utolsó általam javasolt kategória – a vallás semleges, sőt, pozitív ábrázolása – felveti azt a kérdést, hogy ez hogyan egyeztethető össze azzal, hogy a SF-be racionális, tudományos dolgok tartoznak csak. Nos, ez a feltétel valóban kizárja a SF-ből azt a vallásértelmezést, amit bemutattam több művön keresztül. Azonban úgy vélem, hogy a SF racionalitása, sőt, „hard” értelemben vett tudományossága inkább csak egy máz a műfajon, egy mítosz, hiszen ha szigorúan vesszük, akkor nem sok alkotás marad meg a SF berkein belül – de ez egy külön tanulmány tárgya lehetne. Szintén felmerül, hogy mit is értünk „racionális” alatt: egy vallásos ember számára teljesen racionális Isten léte, s irracionális ennek tagadása, egy ateista számára pedig fordítva. Ráadásul a SF sokkal inkább tekinthető befogadó, mint kizáró irodalomnak.

Mindezeket figyelembe véve úgy látom, hogy ha a SF és vallás viszonyát akarjuk vizsgálni, egy újfajta SF értelmezésre van szükségünk: egyfajta irodalmi nyelvként érdemes kezelnünk a fantasztikumot, aminek egyrészt számos nyelvjárása van, a habkönnyű űroperától az már-már olvashatatlanul tudományos hard-hard SF-ig, másrészt pedig olyan irodalmi nyelv, amin bármiről lehet beszélni. Akár a vallásról is, ellene is, mellette is – róla is.

Ha nem is emberek, vagy angyalok nyelvén… De akár azon is.

Felhasznált irodalom

Átjáró magazin, 2. szám, 2002 április,

Biblia, Magyar Bibliatanács, Budapest, 2001

Clarke, Arthur C.: Teljes Űrodisszeia univerzuma, Szukits, 2004

Csernai Zoltán (szerk):  A fekete sugár, World SF magyar tagozata,  Budapest, 1988

Csernai Zoltán (szerk):  A Rádiumkirály, World SF magyar tagozata,  Budapest, 1989

Francev, J.P. (szerk.): A vallás és a tudomány a világról, Kossuth könyvkiadó, Budapest, 1966

Lewis, C. S.: A csendes bolygó, KFK, Budapest, 1986

McGrath, Alister E.: Tudomány és vallás, Typotex, Budapest, 2003

Rujder Tamás: A Szellemharcos küldetése, Napsugár könyvek, 2003

Simmons, Dan: Hyperion bukása, II. kötet: A bukás, Cherubion, 2002

Stanton, Steve: Christian Science Fiction?, in: http://www.swcp.com/christian-fandom/essays.html,

hozzáférés: 2006. 04. 02.

Zsoldos Péter: Ellenpont, KFK, Budapest, 1973

Jegyzetek

[1] Steve Stanton: Christian Science Fiction?, in: http://www.swcp.com/christian-fandom/essays.html

[1] Pl. Wells, C.S. Lewis, Ney Ferenc.

[1] J.P. Francev (szerk.): A vallás és a tudomány a világról, Kossuth könyvkiadó, Budapest, 1966,  7. old

[1] Alister E. McGrath: Tudomány és vallás, Typotex, Budapest, 2003, 49. old

[1] Arthur C. Clarke: Teljes Űrodisszeia univerzuma, Szukits, 2004,, oldalak: 102(„… és… Istenem!... Tele van csillagokkal!”), 574(„Csaknem ezer éve már, hogy beégett a köztudatba utolsó üzenete: „Deusom, tele van csillagokkal!” (Na tessék, már megint! – hökkent meg Poole. – Ilyet Dave semmiképp nem mondhatott… Biztos az volt, hogy „Istenem, tele van csillagokkal!”);

[1] Pl.: Nemere István: Mint maga az ég, in: Rejtélyes elődök és más fantasztikus rögeszmék, Népszava könyvek; Alekszandr Saginjan: Mi is történt valójában? in: Metagalaktika 2, KFK, 1981, 332. old, Isaac Asimov: Logika, in: Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma 1, Szukits, 2002, 58. old (nem a múltba helyezi, de az analógia ugyanaz), A. C. Clarke: 2001 Űrodisszeia, in: Clarke, 13.old, stb.

[1] Lásd Däniken munkásságát…

[1] Pl. Somogyi György: Quetzalcoatl in: Átjáró 4, 2002

[1] Érdekes paradoxon, hogy míg a nyugati civilizáción belül támadják leginkább a vallást a tudomány(os fantasztikum) nevében, addig a kereszténység által érintett országokban nyílt leginkább tér a tudományos gondolkodás fejlődésére, ami lehet akár véletlen is, bár nem valószínű. Lásd: McGrath.

[1] Lásd: 2 Móz. 25,22; 1 Móz. 19,28; 2 Móz. 34,35; 2 Kir. 2,11; ApCsel. 1,9; illetve Ezékiel 1 – ez utóbbi Däniken nyomán terjedt el, de sokan átvették, köztük Nemere is. A babiloni fogság korabeli prófétai nyelv és szimbolika megismeréséig magam is komolyan hittem az űrhajós verzióban…

[1] Átjáró I. évf, 2. szám, Szélesi Sándor előszava, 3. old

[1] Urbán László is fontosnak tartja leszögezni rövid SF történetének utolsó bekezdésében, hogy a SF: „szögesen ellentétes funkciókat képes ellátni, abban azonban megegyezik, hogy a világ alakító erői közül a szakrális transzcendenciát háttérbe szorítja…” Érdekes módon ez a gondolat eléggé a semmiben lóg az írás egészét tekintve, s az általa bevezetett antológia írásaival sincs teljes összhangban, mintha csak egy (elvárt?) odamondás lenne a végén. – Urbán László: Magyar fantasztikumtörténet – dióhéjban, in: A Rádiumkirály, szerk. Csernai Zoltán, World SF magyar tagozata,  Budapest, 1989, 10. old.

[1] Szándékosan használom a SF rövidítést, mert nem kívánok állást foglalni a különféle elnevezések mögött állók vitájában. A SF így lehet Science/Scientific Fictio