A. Taylor Crabe (szs) írói honlapja
A.Taylor Crabe
 
Ellen-világ
 
Olvasnivaló
 
Képek
 
Aktuális
Aktuális : Ellenérdek részlet

Ellenérdek részlet

szs  2007.02.05. 17:54

A szoros leadási határidő ellenére még nincs hír az új antológia megjelenéséről - nincs új a nap alatt. :) Addig is egy részletet közlök a legfrissebb EV regény kéziratából (szerkesztés előtti változat!)

Régen volt már példa új felügyeleti szervezet kiépítésére, de az emberekkel folytatott háború elkerülhetetlenné tette ezt a lépést. Bár az arcvonal mögé küldött kutatóhajók már eddig is komoly munkát végeztek, szükségessé vált egy összetettebb, polgári jellegű kutatásokat is folytató komplexum kialakítása, ahol elérhető minden szükséges erőforrás: ilyen komplexumot pedig csakis Felügyeletföldön szabad kialakítani a szabályzat szerint. A tnopok nem szoktak sokáig építkezni: a tervek jóváhagyásától számított egy héten belül megkezdődött az addig szétszórtan dolgozó kutatócsoportok és minden szükséges felszerelés áttelepítése a sziget egyik északi völgyébe, amit magas hegyláncok zártak el a többi résztől. Hnais csoportja a Nevelési Részleget kapta meg.

            - Két-három napon belül érkezik vissza az egyik kutatóhajónk – jegyezte meg Hnais, miközben az egyik szállítógép utasfedélzetén ültek s egy logikai játékkal múlatták az időt. Pnak nem felelt semmit, csak kérdőn nézett a szemben ülő idősebb tnopra.

            - Kilenc tucat embert hoz – folytatta Hnais. – Velük fogunk dolgozni.

            - Úgy tudtam, erre a lépcsőre később kerül sor – jegyezte meg Pnak.

            - Követnünk kell az eseményeket – igazgatta meg a tábla fölött lebegő színes gömböket Hnais. – Egy szerencsés akcióban rengeteg foglyot ejtettünk, s az Emberfizikai kutatásokhoz már nincs rájuk szükség, sikerült befejezni a virtuális szimulációkat. Elég szívósak, főleg az utódnemző változat. Mivel többet már nem kell szétszedni, komolyabban elkezdhetjük a pszichológiai és szociális feltárást, az emberfizikaiak meg kísérletezhetnek tovább a digitális változatokkal.

            - Azt hittem, több időm lesz felkészülni… Mi lesz a dolgom?

            - Családszimuláció. Már ki is válogattunk mindenkit. Szerencsére sok fiatal ügynökünk van hozzá. Az elfogott emberek között akadt pár fiatalabb is, van, aki családostól. Az egyik ilyen fiatallal leszel egy külön csoporttal. Kiemeljük a családjából s egy kicsit bele is nyúlunk az agyába, hogy ezt a tényt közömbös információnak tartsa. A különítmény lesz a családja, te a nagyobbik testvére leszel. Iskolába fogtok járni, meg minden, ami egy ilyen korú egyednek kell. Ahogy azt egyébként is tennéd, ha nem emeltünk volna ki.

            - És a fedett célom mi lesz?

            - Nem lesz fedett célod. Azt az agyszerver végzi, folyamatosan rögzíti az ember agytevékenységét, meg mindent, ami vele kapcsolatos. Minden lehetőséget és körülményt ki kell próbálnunk, hogy tökéletesíthessük a digitális változatokat. Természetesen lesznek konkrét feladatok, de azokat mindig megkapod előre, sőt, a digitalizálás előrehaladtával szimuláljátok is.

            - Végcél?        

            Hnais levett néhány színes gömböt Pnak feléről.

            - Koncentrálj kétfelé! – figyelmeztette. – Végcél? Mint már mondtam, a digitalizáláshoz szükséges adatmennyiség biztosítása. Ha ez megvan, akkor megpróbáljuk kiépíteni az emberben is az alapprogramot, ezzel teszteljük is a munkánkat. Ha sikerül, az első transzport emberből nagyon jó ügynökök lesznek. Sose lehet tudni, mire lesznek jók.

            Pnak elgondolkodva nézte a tábla felett lebegő színes gömböket, majd nekiállt átrendezni őket.

            - Szóval gyerek leszek – mormolta kicsit később.

            - Az is vagy, Pnak – villantotta ki görbe fogait Hnais. – Méghozzá az enyém.

 

 

Nem maradt sok idejük az emberek érkezéséig, így rohamtempóban kellett befejezniük az Intézet szükséges létesítményeit. Pnak nem is látta Hnaist ebben a két napban, ami az árnyékként eltöltött időszak után nagyon szokatlannak tűnt. Az öregedő tnop eltűnt a központi épület alá vájt alagútrendszerben, Pnak pedig beköltözött egy tipikus tnop lakóközösségbe, három szülőjével együtt.

            A lakóközösség hűen követte a modern tnop államot megalapító Ered Atnop elképzeléseit. A kultúrát újratermelő egység köré épült minden, a házak körül automata rendszerekkel gondozott földek és gyümölcsösök terültek el. Több ilyen apró közösséget építettek fel az Intézet területén, Pnak abba került, amibe csak egy embert hoznak majd, máshol azt tervezték vizsgálni, hogy mennyire erős a fajkötődés, ha azonos módon nevelnek fel együtt embereket és tnopokat. 

            Pnak már nagyon kíváncsi volt arra, hogy milyenek lesznek az emberek közelről. Az agyszerver már elkezdte felépíteni benne az új feladatához szükséges programot, s külön segített neki abban, hogy az érkező, utódnemző változatú emberhez testvérként tudjon viszonyulni.

 

 

- Kérsz még, Pnak?

Pnak kivett egy újabb sült gyümölcsöt a felé nyújtott tálból, majd karmaival óvatosan kibontotta rücskös, ehetetlen héjából. Az agyszerver kezelése ellenére még mindig nem szoktak össze teljesen a családjával, de – primitív módszer ide vagy oda – a közös családi együttlétek sokat segítettek. Persze két nap alatt nem lehet csodát tenni, de a szükséges szintet elérték. A többi meg majd jön. Már most úgy beszélgettek, mintha valamelyik normális tnop család lettek volna, nem pedig egy válogatott felügyeleti társaság.

            - A szomszéd szerint Pnak nem járt túl jól a mentortnopjával – jegyezte meg Jnaub, a legidősebb szülője. Korábban a Politikusképzőben tanított történelmet, de belefáradt az elméleti munkába s az agyszerver javasolt neki egy kis gyakorlati terepmunkát. Az iskolában fog dolgozni tehetségfelmérőként, de Pnakkal nem sok dolga akad majd, mert a leosztás szerint Pnak rossz tanuló lesz. Nehéz lesz, de megpróbálja.

            - Jó az neki – villantotta ki sárgás fogait Trew, a gyarmatokról származó ex-toborzó. Az emberek ügynöki képességeit fogja kutatni, a szerepe szerint pedig a földeken felügyeli az egyik gyümölcsöst. Pnak nem igazán bírta, az egyik otthonhagyott szülőjére emlékeztette, aki azután jött a családba, hogy a kihordószülője egy betegség miatt elvesztette a termékenységét.

            - Ugyan már! – húzta magához Pnakot Knerta, az itteni kihordószülője. – Majd meglátjuk. Ha nagyon nem dűlőznek egymással, kérünk mentorcserét.

            - Nem kell – húzta el magát Pnak. A gyümölcs meleg leve a bundájára csöpögött, felállt, hogy letörölje magát. Kint már kigyúltak a csillagok, de úgy tűnt, hogy senki sem alszik a közösségben. Elvégre lehet, hogy ma éjszaka…

            - Kimehetek egy kicsit? – kérdezte a szüleitől. Már nem is találta furcsának, hogy ilyet kell kérdeznie, bár mikor először elpróbálták, senki sem bírta ki nevetés nélkül.

            - Persze – engedte el Knerta.

           

 

Az Intézet Felügyeletföld északi részén kapott helyet, s a hegyek között meglehetősen hidegnek bizonyultak az esték. Pnak pár perc után megbánta, hogy nem hozott magával csuklómodult, de már nem akart visszamenni.

Az egyik lebegő gömblámpa fényében megmozdult egy árnyék.

            - Hali – lépett közelebb hozzá a szomszéd legkisebb gyereke. Már a beköltözésnél kiszúrták egymást. Még árnyékkorában látták párszor egymást, mintha Gnokzzal lett volna együtt a szomszéd. Magasabb, nyúlánkabb tnop volt, mint Pnak, orra kicsit furcsán görbült. Ezt általában nem szerették, de abban az északi államban, ahonnan Pnak származott, kifejezetten érzékinek találták.

            - Szia – nézett fel rá Pnak.

            - A szerencsés ügynök, aki egy ember testvére lehet… - villantotta ki a fogait a szomszéd.

            - Nem vagyok ügynök – figyelmeztette Pnak. – Már most sem beszélhetsz így.

            - Bocsánat. Feljelentesz?

            - Szerinted szükséges? Szellenteni sem tudsz úgy, hogy a gyomrod állapotát ne rögzítené valamelyik szerver.

            - Gondolod, hogy arra kíváncsiak?

            - A szerverek már csak ilyenek.

            A szomszéd kicsit közelebb lépett, amitől Pnak gerincén kellemes borzongás kúszott végig.

            - Szóval? Feljelentesz?

            Pnak kelletlenül ráncolta az orrát.

            - Nem – felelte. – Már csak azért sem, mert nem tudom a neved.

            - Akkor ez jó pozíció, érdemes vigyázni rá.

            Pnak félig kinyomta pár karmát s a másik vállába bökött.

            - Ne szórakozz már! Akár tudhatnám is. Gnokzzal láttalak. Mi közöd Gnokzhoz?

            - Más jellegű, mint a tied.

            Pnak gerincéből eltűnt a melegség. Kipattintotta az összes karmát s megmutatta a szomszédnak.

            - Név?

            A másik egyenként végigmérte Pnak karmait majd gúnyosan felborzolta a pofáján a bundáját.

            - Pnak, kedves, engem az Igazságegységtől helyeztek át ide.

            - Attól még két kamasz verekedhet. Nem te lennél az első, akinek véresre kaparnám az orrát.

            - Na ne szórakozz.

            - Szerintem nagyon hiteles lenne – folytatta Pnak. – Nálunk mindig vannak balhék a közösségekben a kamaszok között.

            - Kikapsz a szüleidtől.

            - Hitelesebb lenne, mint az, hogy te ügynökökről meg az Igazságegységről beszélsz.

            Pnak visszahúzta a karmait s dacosan felborzolta a bundáját.

            - Név? – kérdezte újra.

            A háta mögül Trew kiáltását hallotta, őt hívta.

            - Úgy hallom, jelenésed van.

            - Tíz perc múlva leszállnak! – kiáltott újra Trew. Pnak idegrendszere egyből magasabb fokozatra kapcsolt. Legyintett egyet a szomszéd felé, majd köszönés nélkül megfordult s sietni kezdett hazafelé.

            - Bniak – szólt utána a szomszéd. – És jó volt veled beszélgetni.

            Pnak újra érezte a kellemes bizsergést a gerincén.

 

 

Az orsó alakú leszállóegység halk zúgással ereszkedett le a közösség főterén. Minden lakó kijött a házából s kíváncsian nézték, mi történik, de egyedül Pnak családját engedték közel. A leszállóegység a Felügyelet Flottájához tartozott, s a rajta szolgálókat különleges tisztelet övezte még a szervezeten belül is. Most azonban nem bizonyultak valami különlegesnek. Az embert egy egyszerű hordágyon hozták elő, majd Pnak szülei vezetésével a házuk felé siettek. Egy szót sem szóltak, minden apró részlettel tisztában voltak.

Egy pillanatra benéztek Pnak szobájába is, majd a mellette lévő helységbe vitték az embert. Óvatosan elrendezték az öntudatlan testet a tnop szemmel szokatlan méretű ágyon, ráterítettek egy könnyű, furcsa állatfigurákkal díszített takarót, majd különféle személyes tárgyakat helyeztek el a szobában.

            - Az mi? – kérdezte halkan Pnak, amikor valamilyen hosszúkás szövetdarabot dobtak az ágy alá.

            - Zokni – súgta Jnaub. – Így hívják. Zokni. A lábukra húzzák.

            - Nem két lábuk van?

            - Az ágy alatt általában csak egyet tartanak az ilyen korú egyedek.

            Végül a különítményt vezető tiszt igazoltatta az átadást Jnaubbal, s utolsó lépésként feltapasztották az ember névtábláját az ajtajára.

 

Nina Sonyc

 

            - Jó éjt – pattintott a karmaival Pnak orra előtt Trew. – Ideje ágyba bújnod.

            Pnak vetett egy utolsó pillantást az ágyban fekvő furcsa alakra, majd belépett a szobájába, s megpróbált elaludni.

 
Elméleti írások
 
Linkek
 
Magyar SF írók
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2006-10-24
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre