Lukács László

Krimitlen krimi és a szemét

— Szabó Sándor: Holdkár —
(Új Galaxis, Kódex, Pécs, 2004., 4. szám, 154-165. o.)

      A cím szokatlan, ugyanakkor sejtelmességet ígérő szójáték. Egyszerre idézheti fel a misztikus betegség – holdkór – illetve (akár) a végzetes baleset – a totálkár – szavakat.

      A novella egy elveszett kisfiú keresésének története. A kollégiumi nevelőtanár fáradtságot nem kímélő kutatómunkával bukkan rá (holtan), majd ő is tragikus halált hal egy orosz atomtengeralattjáró sugárzásának következtében. Kiderül közben, hogy ez a guberálás korántsem veszélytelen, és hogy a XX. század szemete megkeserítheti az életet a jövőben is.

      A szerző dialógussal indít, fokozva a misztikumot, emellett jelezve: fantasztikus krimit tart kezében az olvasó. Az ötlet is kiváló, mely szerint a Hold egyfajta szeméttelep, vagy legalábbis zónáit tekintve a mocsok lerakóhelye. Legyen az akár tényleges hulladék, avagy emberi maradvány (ami a novella végén realizálódik is: megtalálják Tomate, a szeméttelepen „elveszett” tinédzserfiú holttestét).

      És ezután itt vannak mindjárt azok a bizonyos szakszavak, amelyek – a science fiction tekintetében gyakorlatlan befogadónál – élesen szembekerülnek a diákzsargon kifejezéseivel, és a lépten-nyomon előforduló közhelyekkel. Nem jó az sem, hogy ezek a különös zamatú szavak egységes nyelvezetet alkotnak az írásmű különböző karaktereinél – azaz néhány helyen összefolyik a diák, a kollégiumi nevelőtanár és a szeméttelep őrének szlengje. Az író egyszerre több stílusjegyet is felhasznál művében, elkeverve a romanticizmust a reáliákkal (a modern krimik misztikus oldala egyértelműen romantikus vívmány, itt a misztikum csak a történet végére lehet jellemző, ott viszont komor realizmusba csap át). A szerző szakít a klasszikus krimi formai hagyományaival.

      A szituációk sajnos meglehetősen mesterkéltek, s – rossz viccel – utánuk még egy Derrick-film is thrillernek tűnhet, annyira megkíméli az olvasót a szerző a legkisebb izgalomtól is. Amikor megtalálják Tomate (holt) testét, az olvasó kezd fellélegezni, de ezt a lélegzetvételt az író tömör gyorsasággal belefojtja.

      Kár volt a ragyogó ötletet elrontani a lapos befejezéssel.

      Végül egy apróság: az ufók bármilyen szintű szerepeltetése véleményem szerint kimondottan árt a novellának, olyan irányt ad a befogadói elvárásoknak, amelyek egy pillanatra komikumot hoznak a tragédiába, s ezáltal csökkentik – ha meg nem szüntetik – annak hatását. A szerző modernitása viszont ennek teret enged – s ezáltal sikerül fokozni azt az eklektikus összhatást, amely – számomra – e novellában nem tűnt igazán eltaláltnak. Az író mentségére legyen mondva, jó fogalmazási képességekkel rendelkezik, s szövegfűzése kárpótolja az olvasót a nem túl izgalmas cselekményszövésért és a nem túl kidolgozott befejezésért.

Forrás: Holdudvar – SF irodalmi és kritikai magazin [Próbaszám]
(Miskolci Egyetem Irodalmtudományi Doktori Iskolája,
Miskolc, 2005, 37-38. o.)