A szxinx és a tnop háború rövid összefoglalása  (e-mailből átemelve)

Mikor az emberek, egy idegen eredetű űrhajóroncson talált szerkezet alapján kifejlesztett technológia segítségével képesek lettek viszonylag rövid idő alatt nagy távokat megtenni az űrben, akkor kiküldtek pár felderítő expedíciót, és az egyik ráakadt egy lakott bolygóra. Az idegenek először nem vették észre őket, így egy darabig nézelődhettek, de végül lebuktak, s egy rövid csetepaté után elfogták őket. Viszont nagy volt a meglepetés, mert az idegenek – később kiderült, hogy a nevük valami kimondhatatlan hangsor, leginkább a “szxinx” felel meg neki – azt hitték, hogy a földi expedíció annak a fajnak a hajója, amivel háborúznak. Ez a faj pedig a tnop. A szxinxek alaposan tájékozódtak, kik is ezek, meg minden, és nagyon barátságosak lettek, miután tisztázódott a félreértés. Sőt, felmérve az emberek technikáját és képességeit, egyből szövetséget is ajánlottak nekik, mert

1. A tnopokkal való háború már jó ideje nem tud elmozdulni egyik fél javára sem, viszont ha az emberek is beszállnának, a győzelem biztosra vehető, s felosztanák egymás közt a tnop bolygókat - ez már csak azért is volt vonzó az emberek számára, mert a népesedési gondok egyre nehezebben kezelhetővé váltak, élő bolygókra lett volna szükség, az pedig nem nagyon volt.

2. Ha pedig a tnopok kerekednek felül, akkor előbb-utóbb az embereknek is meggyűlne velük a bajuk, mert ez egy rettentő agresszív faj, és mindenféle értelmes létet fenyegetőnek érez.

Az expedíció rendelkezésére bocsátottak minden szükségesnek vélt információt, sőt, pár szxinx is velük ment, hogy hivatalosan is megtegyék a szövetségkötési ajánlatukat. Mikor visszaértek, az egész kapcsolatfelvételt eltitkolták, csak a flotta és a kormány legmagasabb szintjein tudtak róla. Mérlegelték a dolgokat, kiküldtek még pár küldöttséget, hogy alaposabban tájékozódjanak, végül elfogadták a szxinx ajánlatokat, annál is inkább, mert nagyon kedvező volt. Gyakorlatilag a tnop élettér (számos élő bolygó) kétharmada az embereké lett volna. Szintén titokban történt a segítségnyújtás: a Külső Zónában állomásozó egységekből szerveztek egy divíziót, és azt küldték harcolni, s külön apparátust szerveztek az egész titokban tartására.

A divízió kezdetben nagyon látványos sikereket ért el, az emberek hajói, főleg hajtóművek terén nem voltak olyan jók, mint a tnopoké, de a fegyverrendszereik alaposan felülmúlták az idegenekét. Na meg ott volt a váratlan erőviszony-változásból adódó meglepetés is. A kormány elégedett volt, úgy nézett ki, hogy minden jól megy, s a győztes háború után majd előállhatnak azzal, amit csináltak. Etikailag ugyan vitatható, na de a cél szentesíti az eszközt…

Azután jöttek a gondok. Kiderült, hogy

1. Egyáltalán nem volt erőegyensúly, a szxinxek már rég vesztésre álltak, s az emberektől várták, hogy megfordítják a helyzetet.

2.Nem a tnopok a “rosszfiúk”, hanem épp ellenkezőleg. A szxinx egy nagyon öreg, és nagyon dekadens faj, árnyéka csupán a régi dicsőségének. A tnop pedig fiatal. A szxinxek egy klánja, amikor ráakadt a tnopok bolygójára, gyakorlatilag játékszernek használta őket, kihasználva az egyes vallásokat, felemelve egy-egy néptörzset, háborúkat szítottak, stb, míg végül átadták nekik az atomtitkot is, s az egymásra hergelt tnopok alaposan ki is csinálták magukat. Ekkor a szxinx klán összeveszett egy másik klánnal, és egy időre otthagyta a haldokló bolygót. Csak közben támadt a tnopok közt egy karizmatikus vezető, aki átlátott bizonyos dolgokat, s sikerült új életet vernie a tnopságba. Nem volt könnyű küzdelem, de nem finomkodott, mert tudta, hogy vagy ez lesz, vagy kipusztulnak. Alkotott egy új nyelvet, írást, társadalomszerkezetet, és ügyes politizálással ezt elfogadtatta a tnopok többségével. A társadalomnak meg volt a célja: ha visszajönnek a szxinxek, akkor meg kell őket verniük. A fő erény a “célszerűség”, mindent ennek rendeltek alá. Elég “embertelen” dolgokat szült, de bevált.

Mikor a szxinxek lerendezték a klánviszályt, már tnop hadihajók várták őket az űrben, és szétverték a visszaérkező “isteneket”. A győzelem további lökést adott a tnop egyesülésnek és uniformizálódásnak.

Persze a többi szxinx klán nem hagyta annyiba a dolgot, így a háború csak ezután kezdődött, de a nagy szxinx múlt és az időleges technikai fölény sem tudta ellensúlyozni a friss, feltörekvő és elszánt tnop erőt. Ekkor bukkantak fel az emberek, s a szxinxek ugyanazt csinálták, mint a tnop népekkel korábban: összeugrasztották őket.

A háború mind több földi erőt kötött le, és sorban pattantak ki a botrányok, amikor nem tudtak elszámolni bizonyos flottaegységekkel, stb. Meg sokaknak feltűnt, hogy fegyverkezünk, de minek? Elkezdtek építeni egy új osztályt is, a bázishajót, ami nyíltan szakított az eddigi védelmi koncepcióval, s egy az egyben támadásra készült. És persze rettenetesen drága volt. Egyre kevésbé tudták megmagyarázni, mi készül. Az illetékesek tudták, hogy a szxinx háború elveszett, s könnyen lehet, hogy a tnopok nem elégednek meg ennyivel. Mindenesetre az utolsó stádiumban már visszavonták a földi erőket, kiszolgáltatva a szxinx anyabolygón ragadt “szövetségeseiket” a tnopoknak. ( Azok pedig egy az egyben kiirtottak ott mindenkit, pár százezer szxinx maradt csak meg, itt-ott az egyéb bolygókon, bázisokon, később az emberek szedték össze őket, mielőtt a tnopok találnak rájuk, bár a békeszerződésben benne volt, hogy nem lehet megölni egy szxinxek csak azért, mert szxinx. De ezzel a tnopok nem törődtek, ha nem volt emberi tanú a közelben…)

Az emberek visszavonták az erőiket, és egyre nyíltabban készültek a tnop háborúra - próbáltak tárgyalni, de a tnopok orvtámadókkal nem tárgyalnak, mert “nem célszerű”. A közvéleményt meg még mindig nem tájékoztatták.

A tnopok hezitáltak egy darabig, hogy mi legyen. Az ősellenséget legyőzték, s egyes csoportok szerették volna, ha az eddigi, háborúra berendezkedett társadalom végre átáll békeüzemmódra. Szerintük az emberek kaptak olyan leckét, hogy nem lesz velük több gond. De végül azok győztek, akik azt mondták, hogy nem célszerű hagyni azt, hogy egy potenciálisan veszélyes faj éljen a csillagászati értelemben vett szomszédukban, főleg, ha egyszer már minden ok és figyelmeztetés nélkül megtámadták őket. Ráadásul most még erős a flotta, harcedzett, tapasztalt, és nem esett ki a “ritmusból”. Így a tnop inváziós flotta elindult a legközelebbi emberek által uralt rendszer felé, és ez volt az Erasmus, két félig lakhatóvá tett bolygóval.

Az egyik a Liber, aminek az a különlegessége, hogy az egyetlen Földön kívüli kolónia, ami nem tartozik a Szövetségi Államhoz, a mási a Kuryy. A Kuryy-t nagyjából kiürítették, a Liber nem volt erre hajlandó, inkább jelezték a tnopoknak, hogy ők nem Tartoznak a háborút kezdeményező Szövetségi Államhoz. Ez az Inváziós flottát különösebben nem hatotta meg, így a liberi Igaz Köztársaság rövid időn belül megszűnt létezni. A Flotta a Kuryy pályája magasságában vette fel a harcot, és bár elsőre megverték, a folyamatosan érkező erősítéssel megállították a tnopokat. Azok ott tévedtek, mikor az emberek erejét a Szxinxek mellett harcoló divízió alapján ítélték meg, holott az csak egy töredéke volt a földi haderőnek. Ráadásul az utánpótlási vonalaik se működtek rendesen, a távolság miatt. Így kialakult a patthelyzet, Tnopján meg parázs viták zajlottak, hogy mi legyen. Voltak még erőtartalékaik nekik is, de nem akartak mindent bevetni egy olyan háborúban, ami nem volt úgy “létszükséglet”, mint a szxinxek ellen. De ha már egyszer belekezdtek, s felperzseltek másfél emberi bolygót, akkor hogy szálljanak ki belőle úgy, hogy ne legyen vereség belőle? Az volt a fő gondolat, hogy egyik faj sem tudja úgy elintézni a másikat, hogy ő maga ne pusztulna bele.

A gordiuszi csomót az E.S.F. Rosine bázishajó oldotta meg, ami az új támadó osztály első, s az invázióig egyetlen megépült egysége volt. Váratlanul felbukkant a tnop hátországban. Szétverte egy periférián fekvő rendszer bolygójának a védelmét, de mikor már mindenki azt várta, hogy cserébe a Liberért jól megszórja pár megatonnával, váratlanul eltűnt, hogy egy öngyilkos jellegű támadást intézzen Tnopja ellen. Ez már nem volt olyan könnyű menet, de mivel a lehető legrosszabbkor érkezett ( a Tnopját védő egységek nagyrészét már útnak indították az Erasmus rendszerbe, a maradék egy részét pedig az első bolygó felé, amit a Rosine megtámadott), átverekedte magát a kétségbeesetten rohamozó védőkön, és pályára állt a tnop főbolygó körül. Ekkorra már visszaértek a riadoztatott tnop egységek, így a bázishajó körül is bezárult a kör, na de mi az a harmincezer ember, ha mielőtt elpusztítják őket, felperzselik a tnop anyabolygót? De nem tették, hanem csak demonstrálták, hogy akkor teszik meg, amikor csak akarják. Végül maguk a tnopok ajánlották fel a békekötést. Nem elsősorban a Rosine miatt. Nem könnyen, de kiheverték volna, ha elpusztul az anyabolygójuk, kihevertek már nagyobb csapást is. Csak a bázishajó megjelenése rádöbbentette arra a háború folytatását szorgalmazó pártot is arra, hogy itt nem tudnak úgy nyerni, mint a szxinxek ellen.

Így visszavonták az inváziós flottát, megkezdték a tárgyalásokat, végül felosztották a szxinxek bolygót, amik közül az egyiken egy alaposan elzárt rezervátumot hoztak létre a túlélő szxinxeknek. A tnopok egy az egyben ki akarták irtani az összest, de végül belementek abba a kompromisszumba, hogy egy elzárt kontinensre toloncolják az őket, ott azt csinálnak, amit akarnak, de a lezárt terület határát nem léphetik át, mert akkor a kontinenst őrző vegyes divízió elintézi őket.

Külön kitért a békeszerződés a Liber bolygó esetére. A tnopok itt beismerték, hogy – az emberi fogalmak szerint – háborús bűncselekményt követtek el, s kártérítést fizettek az Igaz Köztársaság túlélőinek, azonkívül egy erre specializálódott divíziót telepítettek a bolygóra, ami hozzálátott a károk helyrehozatalának és a sugármentesítésnek. Eközben számos kolónia települt a lakhatóan maradt részekre, de a bolygó nem kapta vissza a régi státusát, a Szövetségi Állam alá tartozó autonóm kolóniák közössége lett.