Kritikák : PHILIP K. DICK: KIZÖKKENT IDŐ |
PHILIP K. DICK: KIZÖKKENT IDŐ
szs 2006.10.27. 13:44
Kizökkent az idő; - ó, kárhozat!
Hogy én születtem helyretolni azt.
Shakespeare: Hamlet I/5.
Menetrendszerűen érkezett a következő Dick kötet, rövid időn belül a szerző harmadik regényét nyújtja át igényes csomagolásban az olvasóknak az Agave kiadó. Az igazat megvallva, ezen utóbbi kötet borítója tetszik a legkevésbé, de hangsúlyozom, ez mindössze viszonyítást jelent, a többi Dick kiadáshoz ( s az egyéb Agavés sci-fi könyvekhez) képest kicsit túl sok dolog van rajta, talán elég lett volna a messzeségbe tekintő amerikai álompár és a lámpaburával egyensúlyozó szőke hölgy is. A többi figura annyira nem hiányozna, de hát ízlések és pofonok… Mint ahogy ez igaz a hígsárga alapszínre is, ami kelthet bizonyos asszociációkat, bár az tény, hogy így jobban feltűnik a könyvesstandokon…
A külcsínről a belbecs felé haladva szeretnék pár szót szánni a Truman-show-s párhuzamokra. Puszta lustaságból nem néztem utána, hogy miféle kapcsolat létezik a film forgatókönyve és Dick regénye (esetleg egyéb források) közt, sokkal érdekesebbnek tűnt számomra a különbözőségek vizsgálata. Bár az alapszituáció hasonló, mind a látszólagos világ megvalósítása, mind célja (nem is beszélve a hangulatáról) gyökeresen más. Mondhatni, azon kor lenyomata, amiben született, s Dick műve ilyen szempontból reménytelenül elavult. Míg Truman születéstől halálig terjedő valóságshow-ját a közönség, a média, tágabb értelemben véve a fogyasztói társadalom igénye hívta életre s működteti, Dick hősei egy sokkal komorabb világ gyermekei. Truman létezése öncélú, azért van, hogy őt nézzék, nem sokban különbözve az állatkertek lakóitól, Ragle Gumm viszont – tudtán kívül – az emberiségért, legalábbis annak egyik feléért létezik, odakerülését is annak köszönheti, hogy voltak magasztosabb céljai, távlati tervei, gondolkozott s értelmet keresett magának, a tehetségének. Mindezt egy apokaliptikus atom-polgárháború keretezi, szembe Truman világának békés, jóléttől csöpögő céltalanságával. Hát, azt hiszem, nehéz eldönteni, hogy melyik is a rosszabb…
Ami a lényeg, ha valaki néhány reklám alapján azt gondolja, hogy a Jim Carrey film regényváltozatát olvashatja, csalódni fog. Visszaköszönnek ugyan motívumok, például az őrizgetett újságkivágások, a rádióban történő elszólás, lelepleződés, a többszörösen s egyre átlátszóbban meghiúsított kiutazási kísérletek, de mindebből valami egészen más áll össze. Ez talán csalódás a Truman - rajongóknak, de jó hír azoknak, akik a „már láttam/ismerem” felkiáltással hagyták volna ki ezt a könyvet. (Bár egy kritikában szerencsésebb tartózkodni a személyes jellegű megjegyzésektől, de bevallom, jó darabig én is ebbe a táborba tartoztam…) A Kizökkent idő, címéből is kiderül, sokkal inkább Hamlet vívódásaival, kérdéseivel rokon, mint Truman „fenekem a címlapon” jellegű személyiségi jogi problémáival. Persze ez utóbbi aktuálisabb, de ugyanakkor felszínesebb is… Minden kor csak azt adhatja, ami a lényege.
Érdekes és értékes adalék a könyvhöz egy rövid Dick tanulmány a fordító, Pék Zoltán tollából, bemutatja a regény születésének körülményeit, felvillantva egy apró mozaikot az író életéből. Annak idején a Kozmosz Fantasztikus Könyvek utószavait is nagyon szerettem olvasgatni, bár lehet, hogy ezzel egy törpe kisebbséghez tartozom, mindenesetre remélem, a kiadó továbbra is megtartja ezt a jó szokását. (Hasonlót már láthattunk pár Möbius kötet esetében is.) Az utószó sok mindenre rávilágít, főleg apró részletekre, a tipikus Dick hősök motívumaira, karaktervonásaira, amiket kevés írói eszközzel, de annál hatékonyabban rajzol meg a szerző. Külön érdekesség, hogy a Kizökkent idő úgy sci-fi, hogy annyira nem is az, nagyobbik részének helyszínei a háború utáni Amerika helyszínei, beleillő szereplőkkel, eseményekkel, pár apró, zavaró dologgal, hogy végül az egész darabjaira hulljon, s átadja a helyét egy komor, „hard sci-fi” látomásnak, kicsit agyon is csapva (nyilvánvalóan szándékosan) az addigi miliőt, mélységeket. Néha úgy éreztem, hogy pár fontos mozzanat túl hamar történik. Raggle indokolatlanul s talán hiteltelenül gyorsan rakja össze a mozaikdarabokat, fordul szembe az egész „addigi” életével. Ugyanúgy Vic, aki egyből egy súlyos, köztörvényes bűncselekménnyel (ember- és kamionrablás) lép át a Raggle által leleplezett csúnya, régi világba. Valóban benne van ez az addigi karakterében, következik belőle? Vagy csak a regény terjedelméből következik, ami inkább egy kisregény, mint a Gyűrűk Ura felé tendál?
Azonban ezek az apróságok (ha hibák egyáltalán) sem képesek lerontani a Kizökkent idő által nyújtott élményt, megzavarni az általa ébresztett gondolatokat. Dick nem könnyű olvasmányokat, habkönnyű kalandregényeket írt, azon írók egyike, akik nem tudtak nem rámutatni világuk (világunk) kizökkent voltára – s a kérdésre, hogy születtek-e már hősök helyretolni azt…
2004
www.fantasya.hu
|