„ A rendszerváltozással, Kuczka Péter halálával és a Galaktika című folyóirat eltűnésével … gyakorlatilag megszűnt hazánkban az esztétikai igényű science fiction irodalomkrikika. Jelen kiadvány ezt az űrt igyekszik áthidalni”, olvashatjuk a nemrég megjelent magazin bevezetőjében. Hogy az űrt áthidalni vagy betölteni szokták-e, nem tudom, de nem is ez a lényeg (különben is SF-ről van szó…), ami fontos, az az, hogy Bihari Péter szerkesztésében egy igazi meglepetés, egy valóban hiánypótló kiadvány jelent meg a hazai SF életben.

A kritika, az elméleti írások valóban háttérbe szorultak az utóbbi időben. Az Átjáró magazin megszűnte óta gyakorlatilag csak az interneten találkozhattunk ilyenekkel, s azok egy része is inkább csak – hogyan fogalmazzunk diplomatikusan? – személyes, illetve csoportérdekeket szolgál. Ami persze nem baj, de azért a kritikát lehet másra is használni a személyes vonzalom/ellenszenv kifejezésén kívül. Sajnálatos módon az újraindult Galaktika a legkisebb mértékben sem vállalta fel a SF-vel kapcsolatos „másodlagos irodalom” támogatását, nem csak számomra érthetetlen módon. Épp ezért okozott különös örömet az, mikor kézbe vehettem egy olyan nyomtatott lapot, amit gyakorlatilag csak és kizárólag a SF elméletének szenteltek, megfűszerezve néhány novellával és regényrészlettel. A szó legjobb értelmében igaz rá a mondás: pont ez hiányzott nekünk!

            A Holdudvar SF irodami és kritikai magazin ötven oldalon, a borító kivételével fekete-fehér oldalakon jelent meg, első ránézésre vékony kis füzetecskének tűnik. Kinyitva azonban szokatlanul kis betűmérettel találkozhatunk a kritikai részeknél, nem számoltam utána, de szinte biztosra veszem, hogy karakterszámban felülmúlja a színes-szagos-szellős Galaktikát is, ami oldalszámra kétszer akkora. Zavarónak tűnhet az apró betűméret alkalmazása, bár ha figyelembe vesszük, hogy egy kritikát, esszét másképp olvas az ember, mint egy novellát (amiket a Holdudvar is fogyasztható méretben tálal), érthetővé válik ez a fajta tipográfiai megoldás. Inkább legyen több írás kisebb betűvel, mint fordítva.

            Az írások gazdagon illusztráltak, sajnos a nyomdai lehetőségek sokszor elég rossz minőségben adják vissza a rajzokat, illetve a novellák szerzőit bemutató szövegdobozok alá szánt szürke kitöltés kockázottsága egyenesen olvasásnehezítő látvány. Talán szerencsésebb lenne az illusztrációk és a szövegformázás terén jobban figyelembe venni a lehetőségeket, jobb egy normálisan látszó tusrajz, mint egy rosszul levilágított és sokszorosított festmény. Különösen a könyvkritikákhoz mellékelt borítók esetében zavaró, ha nem ismerném amúgy a könyveket, nem tudtam volna rájönni, hogy mit akarnak ábrázolni azok a szürke foltok. Apróságok, de zavaró tényezők ezek, s kár elrontani ilyenekkel az összhatást – persze ez egy próbaszámnál teljesen elfogadható jelenség.

            A magazin első részét novellák foglalják el, egyfajta ízelítőt nyújtva a hazai írók sokszínűségéből is, Anthony Sheenardtól Eugene Nordernig, aki az utóbbi időben keveset hallatott magáról. A novellák mellett az Átjáróból ismerős módon kapunk információkat a szerzőkről is, rövid életrajzot, pályaképet.

            A szépirodalmi blokk után következik az „Esszé” rovat, amiben két hosszabb, átfogó írást olvashatunk. A másodikat emelném ki, Viola Zoltán: A sci-fi halála című írását, ami nemes egyszerűséggel  „ A sci-fi halott” kijelentéssel indít, majd jól és logikusan érvelve meg is védi ezt az álláspontot. Nagyon élvezetes és elgondolkodtató, ki nem mondott tabukat átlépő eszmefuttatás ez, kicsit egyfajta önigazolás és rejtett Ars Poetica is, mint az később kiderült, de ez semmit sem von le az értékéből. Mindenképpen érdemes lenne vita tárgyává tenni a megfogalmazott gondolatokat, akár a lap hasábjain, vagy a hamarosan induló honlapon.

            A következő rovat a „Könyvekről” címet viseli, három regényről kapunk hosszabb elemző bemutatásokat, a MU antológiáról ( következetesen Misterious Universe néven emlegetik, azért erre illene odafigyelni), Eugene Nordern regényéről, ami az Egyesült Államokban is megjelent, illetve Peter Sanawad, azaz a főszerkesztő legújabb regényéről. Összességében véve az érezhető ezeken a kritikákon, hogy a jót keresik a művekben, véleményem szerint néha túlzottan is, olyat is belelátva, ami azért annyira nincs ott – bár ki tudja? Gondolom a próbaszám jellegből is adódik ez a fajta pozitív megközelítés, ami nem baj, csak ismerve az internetes csörték érveit bizonyára sokak számára meglepetést okoz majd némelyik kritika – de hát épp ez a cél, építő jellegű diskurzusokat indítani. Ezt pedig csak többféle álláspont bemutatásával és megvédésével lehet elérni.

            A könyvek után a magazinok kerülnek sorra, egész pontosan három: a – sajnos – már történelemnek számító Átjáró, az új Galaktika és a sokak által – indokolatlanul – lesajnált Új Galaxis antológia. A kiadványokról rövid bemutatást olvashatunk, már ha ki tudjuk venni a betűket az aláfestésnek szánt szürke pontokból, majd egyes számokban megjelent novellák recenziói következnek. Itt is inkább a pozitívumok keresése dominál, bár azért megnyugodott a lelkem, hogy vannak karmai is a Holdudvar szerzőinek, mert két novelláról is leszedik a keresztvizet – az egyik éppen ezen cikk szerzőjéé, de hát ez legyen az újság legnagyobb hibája….

Ami különösen tetszik, az az, hogy teljesen egyenrangú félként kezelik a különböző periodikákban megjelent írásokat, csak a szöveget magát nézve. A kritikusok némelyike ugyan azzal kezdi az írását, hogy annyira azért nem értenek a sci-fi-hez, de azért szerencsére kiderül a recenziókból, hogy a jó kritikához elég az irodalomhoz érteni.

            A novellák után olvashatunk filmekről, képzőművészetről, majd zárásul jön az „Alternatív zóna”, ahol még jobban megismerkedhetünk a már említett Viola Zoltánnal. „Májusember” című novellája hozza az esszé által már megismert szintet, talán a vége szájbarágósabb egy kicsit a kelleténél. Esszéjében kifejtette, hogy az ufók és hasonlók szerepeltetése nem lehet öncél, hanem csupán eszköz, s itt meg is mutatja, mire gondol – mi lenne, ha egy idegen civilizáció emberekkel csinálná azt, ami mi a fákkal művelünk májusban (a karácsonyról már nem is beszélve)? A novella után egy portrét olvashatunk a szerzőről, bepillantást engedve a színfalak mögé, tovább árnyalva róla a képet.

            Összességében véve a Holdudvar magazin egy értékes és szükséges része lehet majd a hazai SF életnek. Tartalmi téren magas színvonalat, jól eltalált arányokat és témákat tár elénk, a minden induló újságnál tapasztalható gyermekbetegségek inkább a külalakkal kapcsolatosak.

            Érdeme az, hogy valódi keresztmetszetet, teljességre törekvő palettát mutat, egyaránt foglalkozik „mainstream” írókkal és írásokkal és fióknak alkotó szerzőkkel, tud pozitívan és reálisan értékelni szekértábortól függetlenül, s nem utolsósorban népes és hozzáértő szerzőgárdát vonultat fel, ami remélhetőleg csak bővülni fog a jövőben.

Jó lenne még átfogó referenciaanyagokkal dúsítani a lapot, akár az egész oldalas illusztrációk rovására is, gondolok itt bibliográfiákra, megjelent könyvek listáira, vagy az Átjáró utolsó számaiban olvasható „Áttekintő”-höz hasonló írásokra. Szintén hasznosnak tartanám a művek mellett az írókkal való megismerkedés lehetőségét is, s nem csak az Alternatív zónákban, interjúkkal, portrékkal.

            Csak remélni lehet, hogy a magazin megtalálja majd az őt megillető helyet a hazai SF élet aknákkal dúsított földjén, hogy sikerül integrálnia mindazokat, akik értékelik és művelik a SF-vel kapcsolatos elméleti irodalmat, olvasnivalóval és iránymutatással ellátni a fantasztikus irodalom kedvelőit, s nem utolsósorban teljesítenie a hasonló kiadványok legnehezebb feladatát: talpon tud majd maradni.

 2005

www.fantasya.hu