SZÉKES EGY HÁZ
szs 2006.10.27. 13:52
Iain M. Banks: Fegyver a kézben
Állítólag új szerzőtől könyvsorozatot kiadni csak úgy lehet, ha előre felkészülünk rá, az első három kötet bukás lesz. Az Agave kiadó által bevezetett skót szerző, Banks megérte negyedik magyar nyelvű megjelenését is, úgy tűnik tehát, hogy a kritikus szakaszon túl vagyunk – s a SF piac viszonyait ismerve ez nem lehet a véletlen műve.
A legújabb Banks regényt elolvasva az első dolog, amit megállapítottam az volt, hogy jó, hogy nem ezzel kezdtem a szerzővel való ismerkedést. Első hazai megjelenése, A játékmester kitűnően alkalmas arra, hogy a hagyományosabb SF-hez szokott olvasót is megnyerje magának, ugyanakkor kinyissa a kaput afelé, ahogy Banks értelmezi a SF-t. Mert nem ír rossz könyveket, sőt – de elsőre meglehetősen szokatlannak tűnhet egy ilyen kötet. Még A játékmester lóg ki leginkább a sorból, közelít inkább az átlaghoz, a többi három sokkal markánsabban hordozza a banks-i SF-re jellemző vonásokat. A szóban forgó regény pedig inkább azoknak jön majd be, akik már hozzászoktak a sajátoson megírt Banks SF-khez, ilyen értelemben igazi mélyvíz.
A Banks regények fülszövegei alapján általában egy-egy sablonosabb B-filmhez illő közhelyes sztori körvonalazódik lelki szemeink előtt: jelen könyv esetében az egykori szuperhős hőstetteitől megcsömörlik s visszavonul, ám egy utolsó, mindent eldöntő küldetésre mégis előszedik. Banks azonban mintha szándékosan akarnak félrevezetni minket: míg regénye váza valóban megfelel egy űropera követelményeinek, történetei, hősei, díszletei is mintha erre hajaznának, ezt a vázat meglepően kifinomult, bonyolult és mély szöveggel tölti fel. Mindezek a vonások hatványozottan jelentkeznek a Fegyver a kézben c. kötetében: az eddig magyar nyelven megjelent Banks regények közül ez a legnehezebben emészthető, legnehezebben követhető, s egyben – számomra - legértékesebb műve.
Zakalwe a szó legszorosabb értelmében vett szuperhős: múltja homályos, céljai nem kevésbé, képességei elképesztőek, még egy lefejezés sem tudja hosszabb ideig hátráltatni, s egy teljesen vesztes háborút megfordítani sem megoldhatatlan feladat a számára. Ugyanakkor Zakalwe minden, csak nem egy szokásos kétdimenziós WASP hős, plasztikus figurához illően folyamatosan képes meglepetéseket okozni az olvasónak, ráadásul a sorsát követni sem kis agymunka: aki a fülszöveg alapján habkönnyű, inkább szem- mint agytornát jelentő olvasmányra számít, pár lap után csalódottan félreteszi a könyvet. A SF meglehetősen konzervatív műfaj, ami a regények szerkesztését, formanyelvét illeti, a posztmodern irányzatok különösebben nem hatottak rá (annyira nem is baj). Kifejezetten szokatlan így az, ahogy a Fegyver a kézben az idővel bánik: a központi, lineáris történetszál epizódjai közé számos egyéb időben játszódó rész ékelődik, bonyolult, de nem megfejthetetlen szövetet alkotva.. Igazából nem is nagyon érhető az, hogy mi történik a regény kvázi jelenében a flashback szerűen elénk ugró korábbi események mozaikdarabkáinak összetétele nélkül. A dolgot bonyolítja egy szimbólum, a címlapon is látható szék, illetve a Székkészítő, ami sokszor, sokfajta összefüggésben, de mindig valami fenyegető felhangot kapva jelenik meg a főhős életében – hogy a végén, zárókőként helyére kerülve mindent új megvilágításba helyezzen.
Mindezek a vonások nem biztos, hogy a regényt széles körű sikerre segítik, bár ki tudja, a kiadó eddigi ténykedése már bebizonyította, hogy nem feltétlenül bukás igényesen megírt, igényesen kiadott SF-vel színesíteni a piacot. Segíthet ebben a sorozatjelleg is: Banks Kultúra regényeinek sorát gyarapítja a Fegyver a kézben is, még ha maga a Kultúra inkább csak az események hátterét adja, s a helyszínek is a Kultúrán kívüli területek. Azonban találkozhatunk pár ismerős dologgal: a jövőbeli emberi civilizáció mindenhatónak tűnő technikai lehetőségeivel, a rigolyás mesterséges intelligenciákkal, okvetlenkedő drónokkal, a Kultúra mindenbe beavatkozó hozzáállásával.
Azonban az igazi történet mégsem ez, hiába kavarog annyi minden Zakalwe körül, a lényeg itt is a szemnek láthatatlan marad – hogy egy villanásra mégis felbukkanjon, majd eltűnjön végleg, visszavonhatatlanul. Mint egy kioldott bomba, amiről a regényhez mellékelt versből megtudhatjuk, hogy csak akkor él, amikor zuhan.
2006.05.
www.solaria.hu
|