A Cherubion kiadó alaposan visszavett a megszokott tempójából az idei évben, mindössze pár könyvvel jelentkezett, kimondva-kimondatlanul a "kevesebbet, de jobbat " igényével. Annie Warden könyve egyike a kevés Cherubion kiadványnak, már csak ezért is felkeltette a kíváncsiságomat, mit mutat vajon fel az új stratégiából?
Maga a borító egyfajta egyvelegnek tűnik, ami egyszerre próbál hagyományos értelemben vett művészi és a sorozatba tartozó korábbi könyvekhez is hasonló lenni. Az előbbit egy festményből származó meztelen nőalak, az utóbbit a tipográfia és az alvadt vérdarabokat idéző alapszín képviseli. Szerencsésebb lett volna az alapszín helyett is a festményt felhasználni, de hát nem vagyok grafikus, mindenesetre úgy jobban tetszene.
Mind azt már a címlap felirataiból is sejteni lehet, a Kiméra egyfajta vámpírregény, bár ez a kifejezés, sőt, maga a vámpír szó sem nagyon fordul elő benne. Hősei inkább ragadozóknak hívják magukat. Egykor emberek voltak majd a Vér, egy furcsa parazita-szimbióta élőlény átformálta a testüket, a formáját, emlékeit ugyan meghagyta, de minden mást átalakított céljainak megfelelően. Hogy az ötlet mennyire eredeti vagy újszerű, azt nem az én tisztem eldönteni, nem vagyok túlságosan nagy vámpírszakértő, de vizsgálódásom szempontjából ez annyira nem is lényeges. Az alaptörténet ugyanis az, hogy egy egyszerű latino lányt akarata ellenére beoltanak a Vérrel, s lassan, gyötrelmesen ő is Ragadozóvá válik. Megismerkedik új testével, új vágyaival, késztetésével, de az új környezetével is, a Ragadozók világával, ami minden vérgőzössége mellett is roppant kifinomult, hiearchikus.
Érdekes alaphelyzet ez, s a sok buktató mellett sok lehetőséget is rejt, főleg figyelembe véve azt, hogy írónővel van dolgunk, s a főhős is nő. Szerencsére nem megy el a történet valami emberségéből és női mivoltából is kifordult "kihasználom a vonzerőmet és halomra gyilkolom a sok mohó férfi vértartályt " jellegű tobzódásba, bár igazából minden adott lenne hozzá. A sodró cselekmény helyett inkább lassan folydogáló, inkább jeleneteiben mint egészében megragadható történetet kapunk, ami érezhetően mélyebb jelentések felé tapogatódzik, próbál szimbólumokban beszélni, s igazából ebben, nem a célkitűzésben, hanem a megvalósításban látom a regény gyengeségét.
A legzavaróbb talán a ritmus aránytévesztése, aránytévesztései. Rögtön az elején valami zavaros teremtéstörténettel találkozunk, ami mottónak túl hosszú, felvezetésnek pedig céltévesztés, bár bizonyára akad olyan olvasó is, akinek pont ez hozza meg a kedvét a további olvasáshoz. Utána mintha beindulna valami, de pár oldal után le is áll, hogy átadja a helyét hősünk fokozatos és gyötrelmes átalakulásának, amit néha megszakít egy-egy "mese", amit leendő mestere mond el neki helyzete illusztrálása végett. Ezek a mesék érezhetően fontosak a szerző számára, de ez önmagában még kevés, nem sikerült elérnie azt, hogy az olvasó számára is fontossá váljanak, s így jobb esetben ballasztként kezeli őket, rosszabb esetben átlapozza, esetleg a könyvet is leteszi. Több felvezetés, érdekesebb elbeszélés, de mindenekelőtt kevesebb pátosz tudna javítani ezen is. Hasonló, bár nem ennyire rossz a helyzet a formálódó Ragadozó testen kívüli élményeivel is, itt leginkább a hiányérzet zavart, ami az utazások végén jelentkezett bennem: miért is volt mindez?
Egyszóval a ragadozóvá formálódás szakasza, vagy ahogy a regény fejezetcímei mondják, stációi túl hosszúak ahhoz képest, amit igazából adnak, vagy egyáltalán adhatnak. Vagy rövidíteni kellett volna, vagy jobban megfűszerezni mozgalmasabb eseményekkel, kevesebb szereplőt felvonultatni (akiknek a szereplése nem nagyon haladta meg azt, hogy kiderült róluk, hogy kik és mit csináltak eddig)? Ha viszont az ember túljut ezeken a stációkon, megéri azt, hogy ifjú ragadozóvá cseperedett hősünk némi mesteri felügyelet alatt elkezdi, elkezdheti élni a saját életét. Ekkora valahogy a regény is felnő önmagához (vagy az olvasó szokik hozzá, ez is benne van a pakliban?), s egy egész kellemes, élvezhető százegynéhány oldalt kapunk.
Már említettem, de említem újra, hogy a történet igazából nagyon jól kidolgozott ? felvezetett, lezárt ? jelenetek sora, kár, hogy a sok gondosan kimunkált jelenetből nem lesz hasonlóan gondosan kimunkált egész, inkább egy sorozat végignézéséhez hasonlít, mint egy egész estés filmhez. A jelenetek mellett figyelemre érdemes még pár momentum abból, ahogy hősünk ismerkedik új életével, méghozzá cselekvőként, sokszor csak utólag döbbenve rá arra, mi is történt. Különösen tetszett, hogy itt még van némi súlya egy-egy gyilkosságnak, ami nem mondható el a fantasy könyvek egy részéről. Ráadásul találkozunk pár igazán kidolgozott, plasztikus szereplővel is, mint például Belizár vagy Giorgio, de még ide venném a Fehér Tőr fedőnevű személyt is, aki a maga dermedt idegenségével, titokzatosságával érdekes színfoltja a történetnek. Ha szabad álcázatlanul is személyes véleményt mondanom, akkor be kell valljam, miután felvettem a regény ritmusát, hozzászoktam az ízlésemtől némileg eltérő nyelvhasználatához, stílusához, témájához, úgy tettem le a könyvet, hogy kellemes olvasmányélményként gondoltam rá. De mikor még az elején jártam, csak nehezen tudtam rávenni magam arra, hogy tovább olvassam, s ha nincs egy kis külső kényszerítő erő, le is tettem volna végleg.
Ha tehát részleteiben nézem a Kimérát, azt kell mondjam, hogy nagyon sokszor megcsillan valami, amiből némi (vagy sok) csiszolás árán akár igazgyöngy is lehet. Épp ezért kár, hogy összességében nézve, a regény egészét tekintve ez a csillogás elveszik. Több utalás is található arra nézve, hogy a Kiméra egy sorozat része. Úgy vélem, érdemes lenne a sorozat következő tagjaiban azokat az építőelemeket előtérbe helyezni, amikről a Kimérában bebizonyosodott, hogy jó érzéke van hozzájuk az írónőnek. Ellenben a pátoszos hangvételt, a nem egyszer öncélúnak tűnő betéteket, az aránytévesztéseket jó lenne lecsökkenteni, elhagyni, hagyni, hogy a jól sikerült vonások kidomborodhassanak.
Elvégre egy ragadozónak is hosszú évszázadok kellenek, mire teljesen kifejlődik...

2004-06-18

www.fantasya.hu