A. Taylor Crabe (szs) írói honlapja
A.Taylor Crabe
 
Ellen-világ
 
Olvasnivaló
 
Képek
 
Tanulmányok
Tanulmányok : TILOS AZ Á(TJÁRÓ)

TILOS AZ Á(TJÁRÓ)

szs  2006.10.26. 16:19

SF magazin magyarul: lehetetlen küldetés? - némi vitát is kiváltó tanulmány az Átjáró magazinnal kapcsolatban...

Requiem

 

 

Az Átjáró science-fiction és fantasy magazin[1] 16. száma már nem jelent meg. Bár nem volt előjelek nélküli, mégis váratlanul érte az olvasóközönséget a szerkesztőség és a kiadó közleménye, miszerint az elkészült számot nem küldik nyomdába, hanem az újság antológiaként folytatja – majd, valamikor, valahogy. Ezzel egy időben Szélesi Sándor főszerkesztő lemondott, Michaleczky Péter, a kiadó pedig folytatásról biztosította az olvasókat. Pontosabban azokat az olvasókat, akik hozzáférnek az internethez, mert az un. offline előfizetők mind a mai napig nem kaptak értesítést arról, hogy hol késik a megrendelt és kifizetett magazin augusztusi száma[2].

Véget ért tehát a Galaktika megszűnése utáni korszak[3] egyik legígéretesebb SF magazinjának története, 15 számot, két és fél évfolyamot ért meg. Természetesen nem ez a hivatalos álláspont, hiszen mint az fentebb említettem, a kiadó szerint az Átjáró visszatér a sikeresnek bizonyult könyvesbolti terjesztéshez, s antológiaként, rendszertelen időközökben megjelenve folytatja. Talán nincs senki, aki ne örülne annak, ha így lenne, de erősen kétséges, hogy egy minden bizonnyal megrendült anyagi háttérrel s a 2004-es év meglehetősen zaklatott terjesztésével megrendített bizalmú olvasóközönségével képes lesz-e az újság felállni s folytatni. Nem is beszélve arról, hogy a szerkesztőség oszlopos tagjai is leadták a hálátlannak bizonyult feladatot, ráadásul 2004 októberében startol újra a Galaktika. Mindezeket figyelembe véve talán nem túl pesszimista kijelentés az, hogy az Átjáró is elfoglalta a helyét az elmúlt évek elvetélt SF periodikái között. (Magazinként mindenképpen.[4])

Előfizetőként végigkísértem a magazin történetét, a kezdeti tervezéstől az elvetélt 16. számig, egy máig be nem fejezett sorozatba is belekezdtem, mely a magazinban megjelent magyar novellákat vette górcső alá, illetve egy rövid kritika erejéig a munkatársak számát is gyarapíthattam. Itthon mindennek, aminek köze van a SF-hez, illetve a Fantasy-hoz vannak támogatói és ellenségei. Én itt leszögezem, hogy az Átjáró támogatójának tartom, tartottam magam, így senki se kérjen rajtam számon objektivitást (bár vagyok annyira kívülálló, hogy teljesen szubjektív sem tudok lenni); ennek ellenére úgy éreztem, hogy érdemes lenne kicsit megpiszkálgatni az Átjáró megszűnésének okait, tanulságokat keresve, ha vannak. Hiszem, hogy a SF szeretői és művelői mindig is vágyni fognak egy olyan fórum után, amit csak egy nyomtatott újság nyújthat nekik, s nem az Átjáró, de nem is a hamarosan induló Galaktika lesz az utolsó olyan periodika, ami megpróbál ennek a vágynak eleget tenni. A megtörtént dolgokból, elkövetett hibákból tanulni pedig nemhogy nem szégyen, hanem egyenesen kötelesség.

 

A bukás (el)ismert okai

 

 

Mindenki által ismert közhelyek, de azért zongorázzuk őket végig. A hazai SF&F olvasóközönség kicsi, nem tud eltartani egy lapot, pontosabban egy irodalmi lapot. Az újságárusi terjesztés tönkreteszi a kis példányszámú, újonnan indult lapokat, a pár ezer terjesztésre szétküldött példány nem jut el mindenhová, s ahova eljut, ott sem teszik ki látható helyre. A SF-ben nincs elég pénz, a lapok munkatársai gyakorlatilag ingyen dolgoznak, a kritikákért, novellákért nem igazán kapnak tiszteletdíjat a szerzők, a fordításokért is inkább csak a jogok külföldi tulajdonosai, mert azok különben perelnek, a hazaiak meg maximum a neten hőzöngenek egy sort. Mindez egyfajta amatőr szintet eredményez egy idő után, ami a neten még elmegy, de egy nyomtatott, pénzbe kerülő újságnál már nehezebben tolerálják. Ráadásul az újság árát sem lehet akármilyen magasra emelni, pedig a kis példányszám miatt az előállítási költség magasabb, mint mondjuk egy hasonló terjedelmű, de sokkal jobb (papír)minőségű magaziné. Ráadásul a hazai SF&F közönség meglehetősen frusztrált: gyakorlatilag nincs olyan dolog, megmozdulás ami ne háborítana fel valakit. Közhely a közhelyben: nem lehet mindenkinek tetszeni. Ami természetes, de egy szűk olvasóközönségen belül kifejezetten veszélyes.

            A fenti gondolatok mind plágiumnak tekinthetők, egyiket se én találtam ki. Mindegyiknek meg tudnám jelölni a forrását, a legtöbbnek a neten, de nem teszem, mert sok hivatkozás olyan netoldalra mutatna, ahol szenvedélyes, s ki tudja kinek az igazát takaró viták találhatók; nem érzem küldetésemnek ezeket népszerűsíteni. Akit érdekel, úgyis megtalálja, de valószínűbb, hogy már olvasta is. Mindenesetre jól illusztrálják azokat a megoldhatatlannak tűnő nehézségeket, amikkel az Átjárónak (is) szembe kellett néznie, tetézve azzal, hogy a magazin nagy ambíciókkal rendelkző stábja mindig újabb és újabb piacok felé akart nyitni, viszonylag hamar félretéve a kezdeti minimalista stratégiáját. (Fekete-fehér oldalak, könyvesbolti terjesztés[5]).

            A megszűnést követő diskurzusokban a fenti okok mind előkerültek magyarázatként. Meglehetősen szerteágazóak, de van egy közös vonásuk: mind külső oknak tekinthetők. Az újságon, az újság szerkesztőin, munkatársain, sőt, az újság színvonalán kívüli oknak. Hiszen akármilyen jól is csinálja a szerkesztőség, a fent vázolt külső tényezők behatárolják a lehetőségeiket, sőt, egy idő után biztosan megfojtják a lapot, legyen az Átjáró, vagy X-magazin, vagy akármi más – az újabb jelölt az újrainduló Galaktika ezen elmélet szerint[6]. Felmerülhet a kérdés, hogy a magyar SF magazinok bukása valóban végzetszerű? Itthon mindenkinek lehet magazinja a késmániásoktól a hőlégballonosokig, csak a SF&F kedvelőinek nem? Nos, a gyakorlat azt mutatja, sajnos ez a helyzet. Az elmúlt jó tíz évben nem kevés pénz, idő és energia ráfordítása sem hozott maradandó eredményt. Az újabb kísérlet, a jó nevű, másik stáb és kiadó által jegyzett Galaktika még előttünk áll.

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a külső okok után érdemes lenne megvizsgálni, hogy voltak-e belső okok. Meggyőződésem, hogy igen, bár el kell ismernem, hogy az eddigi kényelmes elemzésből ingoványos talajra léphetek, ami, ismerve a hazai SF&F élet törésvonalakkal szabdalt természetét, csöppet sem biztonságos. Talán felesleges (vagy hiábavaló), de azért igyekszem letisztázni, hogy nem egyfajta „rugdossuk a döglött oroszlánt” jellegű indulat vezet ebben, hanem a történtek átgondolásának és értelmezésének vágya, későbbi hasznosítás céljából.

Belső okok?

 

 

Az Átjáró science fiction és fantasy magazin indulását nem kis várakozás előzte meg. Úgy tűnt, hogy egy ritkán látott összefogás sorakozik fel a lap mögé, s mintha a címe is erre utalt volna: átjáró nem csak a valóság és a képzelet vagy a SF és a Fantasy, hanem a hazai SF&F művelőinek lövészárkai között is. Hiszen egy nyomtatott, színvonalas újság mindenkinek kellett, mondhatni közös érdek volt. Mindenesetre tény, hogy az Átjáró iránti figyelem, s a magazin kedveltsége az indulásakor volt a legnagyobb.

A nagy várakozásoknak megfelelni látszott a magazin programja is:

 

„Célunk, hogy az olvasó eligazodjon a könyvek között, ezért kritikákat, beharangozókat, híreket közlünk. Célunk, hogy bemutassuk íróinkat, ezért megszólaltatjuk őket. Célunk, hogy megismertessük a sci-fi és fantasy új, merészebb irányvonalait, hiszen a könyvkiadás csak a klasszikusokat erősíti, az ő életművüket azonban többször is elolvashattuk már. Ha valaki tevékenyen éli meg a sci-fit és a fantasyt, annak utat mutatunk klubok és internetes kapcsolatok felé.[7]

 

A fenti sorokból úgy tűnt, hogy az Átjáró is meg akar felelni a potenciális olvasók egyik elvárásának, miszerint olyan fórum legyen, ami integrál, ami mindenkié. Véleményem szerint a megszűnésben nem kis része volt annak, hogy a magazin ennek az integráló szerepnek nem tudott (vagy nem akart) megfelelni, s helyette megosztóvá vált. Kicsit árnyaltabban fogalmazva: irányítani, diktálni akart ahelyett, hogy (ki)szolgált volna.

Természetesen ez nem meglepő: egyedüliként a piacon óhatatlanul is ragad ilyenfajta szerep egy lapra, sőt, a fenti programbeszédben is fellelhetők egyfajta missziói lelkület nyomai: új irányzatok megismertetése az eddigiek helyett. Azonban az Átjáró túl korán váltott át szolgálóból diktáló üzemmódba, ráadásul az üzemszerűen előforduló súrlódásokat elégtelen diplomáciai érzékkel oldották meg. Nem egy esetben egyenesen provokációként is értelmezhető, illetve annak értelmezett lépésekkel borzolták a kedélyeket, s amikor már itt tartunk, mellékes, hogy mi volt az eredeti szándék. (Feltételezhető, hogy az eredeti szándék nem volt provokáló, ám mégis az lett, amit még tetézett a rossz diplomácia.) Ez most talán kicsit homályosnak tűnik, de hamarosan konkretizálom, néhány pontjában megvizsgálva a fent idézett programot.

 

           

Kritikák, beharangozók, hírek

 

 

Ha szavazni kellene, hogy az Átjárónak melyik volt a leggyengébb része, legtöbben valószínűleg az un. „elméleti szekcióra” tennék le a voksukat. Ez bizonyos szempontból érthető is. Külföldi novellákból nem olyan nehéz magas színvonalú válogatást összehozni, a szerkesztőségbe tartozó tapasztalt szerkesztők a rendelkezésre álló szűkös keretből is nagyon jó dolgokat tudtak kigazdálkodni. Hazai novellákkal már nehezebb a helyzet, de itt meg elég nagy a felhozatal, lehet miből válogatni, ráadásul összehasonlíthatatlanul olcsóbb is[8]. (A hazai szerzőkről lesz még szó.) Azonban az „elméleti” írásokkal már nehezebb. Igen könnyű beletenyerelni velük valami kellemetlenségbe. Kritikákat sokan írnak, de nem mindegy, milyet. Egy jó kritikus olyan, mint a kötéltáncos, ráadásul úgy kell egyensúlyoznia, hogy közben egymásnak ellentmondó követelmények rángatják. Ráadásul a rendelkezésre álló hely véges, a magazin profiljába eső kiadvány meg rengeteg jelenik meg. Valami módon tehát válogatni kell, s nagy a kísértés, hogy az kerüljön be, ami éppen van. (Ugyanis nincs keret mindennek a megvételére, kiosztására, a kritikák bekérésére s válogatására.)

Mindezek behatárolták a szerkesztők lehetőségeit, s – saját bevallásuk szerint – arra kényszerültek, hogy a hozzájuk közel álló forrásokból merítsenek elsősorban. Ez – többé-kevésbé érthetően – visszatetszést szült azokban, akik történetesen másik táborhoz tartoztak (már említettem a hazai SF&F élet lövészárkait)[9]. Mindezt fel lehetett volna oldani pár gesztussal s kis anyagi befektetéssel (könyvek megvételével), ám néhány szerencsétlen lépés inkább csak rontotta a helyzetet. (Emlékezetes a konkurensnek számító Dark Space könyv kritikája[10] s az utána kibontakozó netes vita. Ráadásul maga a kritika is meglehetősen személyeskedőre és kioktatóra sikerült.)

Nem kellett sok ahhoz, hogy kialakuljon egy olyan kép, miszerint az Átjáró szerkesztői (maga a főszerkesztő is SF író) a saját céljaik egyengetésére használják fel az eredetileg az egész SF&F közösségnek szánt lapot. Hatását tekintve teljesen mindegy, hogy valóban így volt-e, vagy sem, mindenesetre a kép kialakult és rögzült, s megtörténtek az első lépések afelé, hogy az Átjáró ahelyett, hogy új rétegeket szólítana meg, a meglévő SF&F olvasóknak is csak bizonyos részét fedje le. Talán nem is a nagyobb részét. 

            Az egyéb elméleti írások széles spektrumot öleltek fel, a bulvárhoz hasonló kis színesektől a nehezen érthető, jegyzetekkel ellátott irodalomelméleti szövegig, különösebb koncepció nélkül. Illetve egyvalami biztosnak tűnt: a magazin gyakorlatilag kerülte a hazai témákat, az Átjáró napok kivételével, sem magyar szerzőkről nem olvashattunk elméleti fejtegetéseket, se a kiosztott díjakkal kapcsolatban nem kaptunk háttéranyagot. (Itt most elméleti írásokról beszélek, reklámokkal és reklámjellegű cikkekkel találkozhattunk.) Márpedig se Lovecraft Poe epigonsága vagy nem epigonsága, illetve a Babylon 5 sorozat sztárjainak ügyei nem olyanok, amikről máshol nem olvashatna az ember. Nem csak az interneten, hanem (legalábbis a kis színesek esetében) a nyomtatott sajtóban is több (és talán jobb) anyagot találhat az érdeklődő. Amiben az Átjáró hiányt pótolhatott volna, nem tette meg. Pedig történt, történik egy s más azért, ami érdeklődésre tarthatna számot, bár az kétségtelen, hogy nem egy téma meglehetősen kényes lett volna. De ilyen szempontból az Átjáró már első évében átlépte a Rubicont, bár valóban nem mindegy, hogy kinek a tyúkszemére lépünk, ha már lépünk… (Csak az utolsó néhány számokban bukkant fel végre az Áttekintő rovat, Berke Szilárd vezetésével, bár eléggé megmaradt a felszínen.)

            Az utolsó számokban (párhuzamosan az újabb és újabb designkísérletekkel) megfigyelhető volt egyfajta hígulás. A régebbi nevek eltünedeztek, megfogyatkoztak, s újak bukkantak fel, ifjú titánok, akik egyben azt is illusztrálták, hogy az Átjáró körül fogynak az emberek, lezárulnak bizonyos csatornák[11]. (Érdekes figyelni az impresszumban a változásokat.) Ez sem használt a minőségnek, de legalább volt anyag, s az elméleti szekció mindinkább a netes, lelkesedésből fenntartott oldalakra kezdett emlékeztetni. Sőt, az utolsó számokban megjelent egy olyan rovat, ahol több tíz éves könyvekről készült kritika. Ez önmagában még nem lenne baj, ha minden fontosabb SF&F kiadványról jelent volna meg kritika a lapban, simán elfért volna mellettük egy 1977-es retro cikk is[12]. De ismerve az amúgy is szűkös keresztmetszetet, kérdéses, hogy miért kellett még ezzel is tovább szűkíteni? Magyarázatul csak egy elhibázott koncepció, vagy pedig a rendelkezésre álló anyag (vagyis munkatársi gárda) egyre csökkenő volta szolgálhat.

             

 

Bemutassuk íróinkat?

 

 

Számomra az egyik legígéretesebb terv volt az, hogy az Átjáró magazin végre feltérképezi s megszólaltatja a hazai írókat is. Egy írót megszólítani háromféleképpen lehet egy magazinban: írása (jelen esetben novellája), vele készült interjú és cikke által. Írókkal bőven el vagyunk látva, ha csak az ismerteket, befutottakat vesszük, akkor is bőven jutott volna minden számba valaki. Mindez nem csak az író egóját polírozta volna, hanem a magazin számára is hozta volna a szerző olvasóit, ami az eladásokban is megnyilvánult volna. Nem is beszélve a kapcsolatrendszerről, vagyis a kapcsolati tőkéről, ami nélkül sok mindent lehet csinálni, csak éppen nem érdemes.

            Mit kaptunk ezen a téren? Konkrét „szerzőmegszólaltató”, portrészerű interjú egy, azaz egy darab került a magazinba: Fonyódi Tibor, alias Harrison Fawcett, aki egyénként az impresszum szerint a magazin munkatársa volt még akkor. Egy rövid novella képviselte a műveit, majd egy részletes, jól megírt interjú mutatta be a szerzőt[13]. Kezdetnek persze érthető, hiszen ő volt kéznél, ráadásul az írók közül is a népszerűbbik fajtából való. De sajnos vele véget is ért a magyar pantheon, igaz, apróbb cikkekben megszólalt még pár ember, de ők mindig valami aktualitás (főleg szerepjáték) kapcsán adtak PR interjút, ami nem egy kategória a portréval. (Bár kétségtelen, hogy a portré is nem kevés reklámértékkel bír.)

A későbbi íróinterjúk mind külföldi szerzőkkel készültek, illetve kerültek fordításra, nagyon jó anyagok voltak, de nem pótolták a magyar szerzőket. S itt most nem a szerzők közti állítólagos minőségbeli különbségről vagy elismertségről van szó, hanem a magazin sajátos (s sokszor figyelmen kívül hagyott) érdekeiről. Mint már említettem, plusz olvasók és kapcsolati tőke. Azonkívül saját anyag. Orson Scott Cardról vagy Harlan Ellisonról máshol is olvashatunk.

            Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az érdekes, sőt, inkább kényes helyzetet, amiben az Átjáró főszerkesztője volt. Lévén maga is aktív író, kettős, egymással csak csikorogva összeegyeztethető szerepbe került. Egyszerre volt író és szerkesztő, íróként pedig – talán nem sárdobálás kimondani – a hazai írók konkurense. Nehezen feloldható helyzet, gondoljuk csak végig, hogy szerkesztőként ha belenyúl egy szerzőtársa novellájába, az vajon mennyire fogadja el? (Főleg, ha íróként nem tett le többet az asztalra, a fiatal titánokkal más a helyzet.) Az bizonyos, hogy nagy bölcsesség és kitűnő diplomáciai érzék kell hozzá – vagy a szerkesztés ezen részét nem a kettős szerepet betöltő főszerkesztő-írónak kell végeznie. Biztos vagyok benne, hogy ez is közrejátszott a befutott magyar szerzők elmaradozásában, sőt, a figyelmes fórumolvasók is találkozhattak konkrét példával, ahol egy Zsoldos Péter díjas író novellájának visszadobása körül ment az eszmecsere. Alapvető, hogy a szerkesztőnek szerkesztenie kell – de a fent vázolt bonyolult helyzetben lehetett volna más módokat is találni.

            A kortárs magyar írókat így (Harrison Fawcetten, Böszörményi Gyulán és a Csigász-Juhász szerzőpáros tagjain kívül) főleg fiatal, korábban alig, vagy éppenséggel az Átjáróban debütáló szerzők képviselték. Nem írtak rossz novellákat, sőt, de a puszta terjedelmen kívül nem tudták hozni a magazinnak azt a hasznot, amit ismert, befutott, stabil olvasótáborral rendelkező szerzők hoztak volna, mind SF, mind Fantasy téren. Neveket lehetne sorolni, de azt hiszem, mindenki tud mondani párat. Kicsit árnyalja a képet az, hogy az új szerzőkön kívül megjelent pár írás a „régiektől” is, például Kasztovszky Béla vagy Nemere István. Ők abban közösek, hogy az új szerzőkhöz hasonlóan egyedül a magazin lapjain képviseltették magukat a kurrens SF&F életben (s így konkurenciát sem jelentettek.)

            Az új, Átjáró által bevezetett szerzőkkel a magazin logikus lépést tett, hiszen ez az egyetlen járható út, ha a kurrens szerzőket mellőzi: fölépíteni egy új, az Átjáróhoz lojális társaságot. („…nem titkolt távlati célunk volt (…), hogy a szerkesztőség, s a köré csoportosuló irodalmi műhely a magyar science-fiction és fantasy élet egyik szervező erejévé váljon.[14]) Az így publikációs lehetőséget kapó szerzők kétségkívül tehetségesnek és ígéretesnek bizonyultak, sőt, a magazin két Zsoldos Péter díjhoz is segítette őket, érdekes módon az egyiket a régiek egy tagjának, a másikat pedig egy újnak adta a zsűri[15].        

Azonban mindez kevésnek bizonyult, ráadásul az utolsó számokra az elméleti írásokhoz hasonlóan a magyar szerzők része is erősen felhígult, s a végén gyakorlatilag a szerkesztőség közvetlen környezete jelent meg a lapban. Az újabb hibás koncepció (a meglévő „mainstream” szerzői csoporttal való együttműködés helyett egy új felépítése) megbosszulta magát.

 

 

Következtetés

 

 

Meggyőződésem, hogy a hazai piac alkalmas arra, hogy eltartson egy SF&F lapot. Hogy az Átjáró mégsem boldogult, az a piaci viszonyok mellett más okra, okokra is visszavezethető. Írásomban nem is néztem mindent végig, hiszen lehetne még beszélni a SF és Fantasy egy lapba illeszthetőségének kérdéséről, a rendszeresen előforduló különféle bakikról, illetve azok lereagálásáról, a terjesztés kérdéseiről, stb.

Most mégis inkább a magazin kapcsolatrendszerére helyeztem a hangsúlyt, már csak azért is, mert ez markánsan szerepelt az induló programban. Az internet korában, a táborokra szakadozott s nem egy esetben ellenséges csoportokból álló (s nem kevés indulattal terhelt) hazai SF&F életben egy piacon egyedüli lap szerkesztőinek átlagon felüli belátással, bölcsességgel és diplomáciai érzékkel kell rendelkezniük.

Ha egyszer valakinek sikerülne valóban átjárót létesíteni, s megtalálni a közös nevezőt, bekapcsolva a lapját a SF&F élet főáramába, úgy hiszem, hogy egy valóban színvonalas és maradandó lapot tudna létrehozni. A Galaktika ilyen volt, régen, egészen más körülmények közt. Most, hogy az Átjáró lelépett a színről, szinte sorsszerű módon újra a Galaktika veszi át a stafétát.

Kíváncsian várjuk, hogyan…[16]

 

2004-09-21

www.fantasya.hu



[1] 2004-től SF&F Átjáró irodalmi és szórakoztató magazin

[2] 2004. szeptember 20.-i állapot

[3] Vagy talán helyesebb „a két Galaktika közötti korszak” kifejezés…

[4] Antológiaként megjelenve pedig besorakozik az Új Galaxis mellé, ami amatőr, a szerzők által is szponzorált antológiaként indult, de már alaposan maga mögött hagyta ezt a kezdeti stádiumot.

[5] Az, hogy a legújabb terv ezen formához akar visszatérni azt mutatja, hogy életképesnek bizonyulhatott, csak a szerkesztőség növekedési pályára akarta állítani a lapot a színesebb külsővel és újságárusi terjesztéssel.

[6] A netes fórumokon már fel is bukkantak az elmélet lelkes támogatói…

[7] Szélesi Sándor előszava, Átjáró I. évf. 1. szám, 1. oldal

[8] (Szinte) ingyen van…

[9] Hogy jogos-e ez a nemtetszés, az vitatható, hiszen ha egy kiadó mögött álló cég pénzel egy lapot, az a legkevesebb, hogy elhelyezi benne a közvetlen és a bujtatott reklámanyagait.

[10] Vásárhelyi Lajos: Halottforgató, Átjáró I. évf. 5. szám, 17. oldal

[11] Illetve a munkatársak sorait gyarapította néhány valóban felkészült szakember is, pl. az amerikai SF terén nehezen megfogható Zsoldos Endre, de a tendenciát megfordítani nem tudták.

[12] Regényi H.: Egy hírhedt gyilkosságsorozat a XXV. századból – Nemere István: A Triton-gyilkosságok. Átjáró 2004. évi. 1. szám, 57. oldal

[13] „Író vagyok, nem csillagjós” – Veres Máté interjúja Harrison Fawcett-tel. Átjáró I. évf. 3. szám, 17-19. oldal

[14] Szélesi Sándor előszava, Átjáró, II. évfolyam 2. szám, 1. oldal

[15] Bár mostanra sikerült elérni, hogy maga a díjazott se tudja, hogy dicsekedhet-e ezzel…

[16] A cikk a Galaktika (176. szám) lapzártájának idején készült el.

 
Elméleti írások
 
Linkek
 
Magyar SF írók
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2006-10-24
 

~ FBLOG ~ A BARÁTOM VÁLASZTOTT NEKEM RUHÁT! FELVEGYEM, VAGY SE?!!! NAPONTA KREDITKÓDOK A CHATEN! SMINKTESZTEK! ~ FBLOG ~    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    ÚJRA NYITVA! ~FBLOG~ ÁLLATKÍSÉRLETEKTÕL MENTES A SMINKED? ~HAMAROSAN KREDIT NYEREMÉNY! TERMÉKTESZTEK!~FBLOG~ÚJRA NYITVA!    *****    Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |